Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - E. Nagy Sándor: Gaál Gábor és Remenyik Zsigmond kapcsolata

maradt fenn. Ebben a magyar jövő biztosítékát a szabadság kivívásában, valamint a gazdasági, politikai és társadalmi demokrácia biztosításában látta. A népről szólva: nem „mellé állni kell", hanem „közéjük állni"! „Hisz ha az egységfront valaha megalakul — írta —, mint ahogy megalakul, ebben egy pillanatig sem kételkedem —, a parasztság, munkásság és a polgárság közül nem a parasztság és a munkásság lesz az, akit ér a kitüntetés."

0 Látszólag messzire kanyarodtunk témánktól, de már bevezető szavainkban utaltunk rá, hogy Gaál Gábor és Remenyik Zsigmond kapcsolatának még számtalan összefüggése vár értő megvilágításra. Ezt pedig lehetetlen elvégezni nagyobb távlatok átfogása nélkül! Egészében Gaál Gábor és Remenyik Zsigmond kapcsolata alighanem a legjobb példa is lehetne szerkesztő és munkatárs ideális kapcsolatára. Nem csupán az őszinte véleménycserére a türelemre és megértésre gondolunk, vagy arra a keserű humorral átszőtt emberi hangra, amely levelezésük tanúsága szerint a történelmi kor nyomására mindkettőjükben kialakult, hanem arra a tapintatra is, ahogyan Gaál Gábor mindig biztosította lapjában a szuverén írói világ kiforrásának megfelelő szabad véleménykimondást. Példáinkat hosszan sorakoztathatnánk: Gaál Gábor többször figyelmeztette Remenyikct modorosságára, stílusának csapongó szertelenségére, sürgette alakjainak művészi egyénítését, ugyanakkor elismeréssel adózott társadalmi felelősségérzetének, harcos elkötelezettségének, és nem fukarkodott a dicsérettel, amikor felismerte egy-egy alkotás művészi értékét. A Bűntudat elismerő köszöntése lehet ez utóbbira a legjobb példa! A Korunk céljainak megvalósításában — ahogyan 1940-ben fogalmazta: „Minden téren a döntésre készülő idő jegyeit, a nagy világtörténelmi munka nyomait, az idő legújdonabb tusaira nyitó jelentéseket, értelmeket kerestük"

7 —, tehát e célok megvalósításában segítőtársként, harcostársként emelte maga mellé hűséges munkatársát. Ugyanakkor Remenyik Zsigmond — és még annyi más magyarországi munkatárs — Gaál Gábor számára kötődést jelentett, hazai melegséget, reményteljes támaszt. József Attila halála után, 1937. december 20-án írta levelében: „Kérem, az Attila-emléksorokat küldje minél előbb. Kívánok Magának régi jó gyerekkori otthoni karácsonyt. Fáj, hogy annyi ideje levelezgetünk már és még sose láttuk egymást. Őszintén mondom, örömmel állnék valahol otthon karácsonyfa alá, kórusba énekelve Magával elkeseredve és szívből a Mennyből az angyalt, amely, ím, nem jön el hozzánk." 6 OSzK Kézirattár, FOND 109. 7 Gaál Gábor: A Korunk éveinek margójára — Ezerkilencszáznegyven G. G. V. I. 695—698. 1.