Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Csaplár Ferenc: Kassák és a Korunk

intézett Gaál Gábor és Vas István személye, valamint a Korunk ellen. Az Egy ember élete második részében torzképet rajzolt Gaál Gábor­ról. Az ennek során papírra vetett becsületsértő megjegyzéseket a Munká-ban megismételte. Magát a Korunk-at épp annak szektás, balos korszaka idején a burzsoázia által írt és pénzelt s a burzsoázia számára szerkesztett folyóiratnak minősítette. 11 A Korunk Kassákkal szembeni merevsége alapjában véve még a népfrontpolitika idején sem oldódott fel. Ebben jelentős szerepet játszott az, hogy Kassáknak a munkásmozgalomhoz való viszonyát 1933 után tartósan kiábrándultság, csalódottság, a népfrontpolitika sikerében, lehetőségeiben való kételkedés, a társadalmi küzdelmektől való visszavonulás jellemezte. Ennek ellenére a Korunfc-ban 1937-ben Sándor László és Neufeld Béla Kassákkal kapcsolatos megjegyzései révén felvillant Kassák szépirodalmi munkásságáról korábban ki­alakult kép módosításának lehetősége. 12 Erre az átértékelésre azonban nem került sor. n Kassák Lajos: Egy ember élete. II. rész. Bp. 1932. 3. k. 154. 1.; Kassák Lajos: Tárgyilagosság vagy trágárság? Munka, 1931. 19. sz.; Kassák Lajos: Válasz néhány levélre. Munka, 1932. 22. sz. 12 Neufeld Béla: önéletrajzok — 1937; Sándor László: B. Lukács magyar vers­fordításai — 1937; Neufeld Béla: Veres Péter: Számadás — 1937.

Next

/
Oldalképek
Tartalom