Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete

létrejött soráról. Másokra hagyva annak dokumentálását, hogy Gaál máig is csak töredékeiben ismert, de rekonstruálható filmesztétikája, valamint a Korunk páratlanul érdekes képzőművészeti rovata Hevesy és Moholy-Nagy írásaitól Dési Huber korszakos tanulmányaiig hogyan fedi fel azokat az ágazati esztétikai jellegű közvetítési rendszereket, melyek a valóság és a megformált mű között, az esztétikai különösségnek a késői Lukács által felrajzolt mezőjében kialakultak és munkálnak, s amelyeknek felderítése nélkül üres fogalom, semmire sem kötelező, szubjektív tetszés szerint alkalmazható frázisjelszó lesz a szocialista realizmus esztétikai fogalma. Természetesen itt sem szabad megfeledkezni a fejlődés egyenlőtlenségeiről, ideiglenes visszaeséseiről. De a viták jól érzékeltetik az alkotó gondolat progresszív mozgását. Pars pro toto: Forbáth Imre 1938-ban már gyökeresen más esélyekkel vehette fel a harcot a vulgármaterialista leegyszerűsítésekkel, amikor tartalom és forma dialektikájáról szólt, mint a korábban ismertetett vita egyes résztvevői. Nála már tudatosult a közvetítettség dialektikája, s ezért megalapozott óvása az elhamarkodott ítéletektől; ő már ,,több stúdiumot, kevesebb ,gyorsdiagnózist' " követelhet, mert nem kell a polgári szemléletnek átengednie azt a felismerést, hogy a művészet „autonom terület", saját, belső törvényszerűségekkel. Egyetlen zárógondolatot: amiként az évtizedfordulón kirobbant gazdasági válság nyitott utat a „férfikorába lépő", érett Korunk marxista művészetfelfogásának kialakulása előtt, úgy a fent jelzett finomítási folyamat, amelynek kezdőpontja a „tiszta osztályvonal" 1930-as proklamálása és útiránya az esztétikum marxista módon értelmezett sajátosságának elméletileg is. kritikailag is érvényesített megértése felé mutat, hasonlóképpen korproblémákra keresi az egyre árnyaltabb feleletet. Elég itt talán arra a jól ismert tényre figyelmeztetni, hogy a harmincas évekre kialakuló realizmuselmélet és az antifasiszta mozgalom kibontakozása a legszervesebben összefüggött egymással: Lukács György nyomán régóta ismerjük e kapcsolódás belső logikáját. Tudjuk azt is, hogy a népfronti gondolatot a Korunk szakadatlan belső önkorrekciók útján vívta ki magának: szüntelen vitában a szektás bizalmatlansággal is, meg a szövetségesek gondolatvilágában permanens helyesbítést igénylő tévhitekkel és téveszmékkel is, nyílt sisakkal, következetes eréllyel végigvitt harcban a fasiszta háborút előkészítő nacionalista antihumanizmussal. A kritikatörténet dolga kimutatni, mennyire szívós munkát igényelt itt az igazságtevés, a korábbi félreértések tisztázása, az újratermelődött elzárkózási hajlam leküzdése, a szövetségi politika meggyökereztetése. Gaál Gábor levelezése, egyáltalán szerkesztői gyakorlata, amely nyomon követhető a kritikák és a művészetelméleti írások fővonalá-