Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETSZEMLÉLETE - Zoltai Dénes: A Korunk művészetszemlélete

csolatát illetően; a de facto Gaál által végrehajtott fordulat után is. Végtére ki tagadhatná, hogy ez a kapcsolat valójában bonyolult viszonylatrend, kiváltképp, ha a mű tartalma többszörösen közvetett, s kibetűzése a forma és az anyag sajátos rejtjeles írásának megfejtését előfeltételezi? A polgári szemlélet mindig is felrótta a Korunk-nak az „egyoldalúságokat". De valóban jogosan-e vajon? Elméletileg támadhatatlan volt és maradt Gaál irodalomkritikájának korán megfogalmazott esztétikai alaptétele: ,,A műalkotás . . . azon kívül, hogy a szép nyilvánulása — jelentésalakulat is."

3 Nos, e jelentésalakulatok dekódolását illetően a Korunk-ban persze találhatni riasztó példákat is: a „mozgó esztétika" itt nagyobb hibaszázalékkal volt kénytelen dolgozni, mint a filozófiai premisszákat kijelölő elvi alapvetés. Csakhogy az ilyesfajta tévedések mindenkor konkrét elemzést érdemelnének, nemcsak sommás elmarasztalást. Ha már az imént oly sok szó esett a helikonizmus Korun/c-beli bírálatáról, ehhez tegyük mindjárt hozzá: az elvi útelválás ténye csak magyarázza, nem menti például a Fekete kolostor írójának jócskán igaztalan, inkább ideológiakritikai, mint esztétikai elmarasztalását az 1931 július—augusztusi számban. Mint ahogyan a volt Helikon-szerkesztő Áprily lírájának 1939-es megítélésében is visszás, hogy a hajdani vitapartner ellenérzései vetnek árnyékot a végső kritikai verdiktre. Más esetekben félreértések, vagy klikkszerű félrehallások motiválják világnézet és műalkotás leegyszerűsített kapcsolatát. Gondoljunk csak arra, mily szerencsétlenül alakult Móricz és a Korunk viszonya 1929 és 1932 között, végső soron a Nyugat-tál való konfrontáció következtében, olyannyira, hogy még a Móricz-felfedezte Szabó Pál első jelentkezésére is ellenszenv-nyilvánítás volt a válasz; vagy arra, hogy a Baumgarten-díj elfogadása egymagában is elégséges ok lehetett némelyeknek Illyés Gyula költészetének szektásan türelmetlen minősítésére. És nem lehet itt hallgatni a legfájdalmasabb tévedésről sem: Bartók Béla zenéjének denunciálásáról az 1933 februári számban — éppen annak a Szilágyi Andrásnak tollából, akinek Űj pásztor-át Gaál 1930-ban teljes joggal fogadta fenntartás nélküli örömmel mint az új osztálytudatos, szocialista módon népi irodalom példás mesterművét. A szóbanforgó cikk a bartóki zene esztétikai lényegét egyébként objektíve ugyanazzal az érvkészlettel közelítette meg, mint a magyar és a román nacionalista akadémizmus. Megjegyzendő, hogy a soviniszta elvakultság 1919 után a zeneszerző hazájában „oláhpárti" hazafiatlanságot, a harmincas évek Romániájában elfogult magyar irredentizmust emlegetett, politikailag egyként dezavuálva azt a művészt, aki 3 Gaál Gábor: Az irodalmi kritikáról. Erről van szó! Kolozsvár, 1927. In: G. G. V. I. 1. k. 190. 1.