Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)
A FOLYÓIRAT ÉS A KOR SZELLEMI ÁRAMLATAI - Király István: Elnöki zárszó
vizsgálata során elhatárolódni. Az egyik az ezoterikus baloldaliság okozta torzulás: a tévhit a kommunista csalhatatlanságról. A másik pedig a népi írói tévedhetetlenségnek buktató hite. Mert van ilyen irányú torzulásveszély is. Pomogáts Béla hozzászólásában mintha kísértett volna ez. A kommunista párt és a népi írói mozgalom egymáshoz való viszonyát nézve nem elég csupán arra utalni véleményem szerint, hogy a kommunista mozgalom változott, hogy győzött 1935 után a népfrontos irányvonal. Arcot váltott közben a népi írói megmozdulás is: tanult az Űj Szellemi Front fiaskójából. Hasonlóképpen nem elég csupán azt hangsúlyozni, hogy a kommunista párt teoretikusai mit tettek magukévá a népi írók hozta igazságokból. Nem lehet szem elől véteni a kérdés másik oldalát sem : a népi írói mozgalomra gyakorolt kommunista hatást. Nem vizsgálta meg kellőképpen például még irodalomtörténetírásunk, miképp befolyásolta a Korunk a népi mozgalom alakulását. Nemcsak Fábry Zoltán már említett cikke, az „etnográfiai szocializmus" következetes elvi bírálata adalék ehhez, hanem az egész úgynevezett szociográfiai irodalom létrejötte is. Szerepet játszott ennek a műfajnak kialakulásában s térhódításában a Korunk irodalma, a „valóságirodalom" Gaál Gábortól és Fábry Zoltántól sürgetett jelszava. A Korunk szerkesztősége volt az a magyar esztétikai műhely, hol nem utolsó sorban a világ szocialista művészi fejlődésével együtt haladva társadalmi mondandóval telített realizmus-igénnyé alakult át a Neue Sachlichkeit. A népi írói mozgalom nem egy későbbi vívmánya itt érlelődött. A kölcsönösség •— az egymás igazságaira való odafigyelés s ugyanakkor az egymás-alakítás, a kölcsönös, becsülő meggyőzni akarás — volt a legfontosabb a Korunk és a népi írói mozgalom viszonyában, kiváltképp a népfrontos politika létrejötte után. Szépen s meggyőzően dokumentálta ezt Bata Imre Veres Péter és Gaál Gábor levelezése vizsgálata kapcsán. Uralkodó volt ebben az emberi viszonyban (számos adalék tanúskodik róla) az eszmei-elvi következetsség és az egymás-becsülés, a másik emberi autonómiája iránti tisztelet. Ennek volt tükre, megjelenési formája a vitázni is tudó, de minden vitán túl, a megbonthatatlan összetartozást mélyen átérző nyíltság, őszinteség. S véleményem szerint ez az eszményi népfrontos modell. Az egymást becsülő, nyílt, egyenes beszéd jelenti annak legbensőbb lényegét. A felnőttnek tekintés. Végül utolsóként, de éppen ezért kiemelt hangsúllyal a Korunk hajdani munkatársának, Sándor Lászlónak köszönöm meg a hozzászólását. Meggyőzően, szépen, okos szavakkal ismertette a Korunk hajdani híd-koncepcióját, négy országot összekötni, közelhozni vágyó