Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A FOLYÓIRAT ÉS A KOR SZELLEMI ÁRAMLATAI - Csatári Dániel: A Korunk és a nemzetiségi kérdés

történelmi hivatásáért, amelyet betöltött s jótulajdonságaiért, amelyeket mindmáig megtartott, ha rámutatok arra, mennyi hiábavalóság van ennek a gyűlöletnek történelmi indítékaiban ..." Ahogy azonban a magyar progresszió minden hősies erőfeszítése ellenére sem tudta a revizionista politikai szellem befolyását hatástalanítani, ugyanúgy ezek a nagyon tiszteletre méltó román erőfeszítések sem voltak képesek a nemzetiségi sérelmeket orvosolni. Ilyen körülmények között Hitler egyre hatékonyabban tudta alkalmazni a divide et impera elvét, amely 1940 nyarán a második bécsi döntéshez vezetett és a Korunk betiltását is maga után vonta. Melyik folyóiratot tiltották be vajon? A magyart? A romániait? A kelet-európait? Azt hiszem, azt a folyóiratot, amely az akkori emberi felszabadulás adott feladataiért küzdött, vagyis a szocialistahumanista Korunk-at. Sokat mondó ebből a szempontból azoknak a névsora, akik a Korunk első folyamának utolsó, 1940 július—augusztusi számába írtak vagy munkásságukról e hasábokon szó esett. Íme a korántsem teljes névsor: József Attila, Molnár Erik, Veres Péter, Victor Jougla, Radnóti Miklós, Szentimrei Jenő, Benjámin László, Darvas József, Hollós Korvin Lajos, Erdei Ferenc, Földeák János, Berkó Sándor, Méliusz József, Balogh Edgár, Kahána Mózes, Nagy István, Ortutay Gyula, Kernstock Károly, Turnowsky Sándor, David Prodan, Bíró Sándor — hogy szűkebb szakterületem képviselőiről se feledkezzem meg — és a Szemlér Ferenc tolmácsolásában megszólaló Tudor Arghezi, Gh. Bacovia, Lucián Blaga, Aron Cotrus, Ion Minulescu, Ion Pillát. A betiltás tényének és a névsornak az összevetéséből önként adódik a következtetés: akiknek a „narodnyik" Veres Péter nem kell, azok az „urbánus" Molnár Eriket is indexre teszik, akik Méliusz József kezéből kiütik a tollat, azok Balogh Edgár „tintás esztergapadját" is ..üzemen kívül" helyezik, s ha a haladó magyar gondolatot sérelem éri, a románnak is ugyanaz a sors jut osztályrészül vagy viszont. A történelem nagy hullámaival szemben az ilyen homokgátakat összekaparó erők tehát nem a származás, tényét büntették, hanem a betiltással a szóban forgó alkotók önként vállalt eszméinek kifejezésre jutni akaró szavát akarták elnémítani. S ha ennek eredménytelenségére utalok, úgy ezt csupán azért teszem, hogy megindokoljam azt a javaslatomat, miszerint az első folyam történetét taglaló periódusok közé helyes lenne a lap „utótörténetét" magában foglaló időszakot felvenni, úgy, ahogy az új folyamnak szintén lehetett egy előkészítő, azt érlelő periódusa is.