Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A FOLYÓIRAT ÉS A KOR SZELLEMI ÁRAMLATAI - Czine Mihály: Népfront a Korunk-ban

galom részt vevőjét nagy műveltsége, esztétikai érzékenysége és megértő emberi természete sem óvhatta meg teljesen. Különösen, ha a kapott tájékoztatások gyakran hibásak voltak. S a Korunk munkatársainak ítéletébe sokszor belejátszottak a szektás tájékoztatások, így kerültek Fábry Zoltán akkori írásaiba is Móriczról, Kassákról, Kodolányiról az igaztalan, később meg is tagadott jelzők. Akkor — emlékezett vissza vezeklőn Fábry Zoltán — „nem a mű volt a fontos, de az információ"/' S ez okozott olykor szinte jóvátehetetlen ferdüléseket. Ilyen hamis, „bujtogató" információkat Gaál Gábor is gyakorta kapott, s ezek a kor szektás hangulatában olykor spekulatív hajlamainak felerősödéséhez és balos türelmetlenséghez vezettek. De inkább csak a harmincas évek elején, s csak esetenként. Gaál Gábor az igazság szerelmese volt, s emberi természeténél fogva sem tűrte a személyeskedést és a frakciózást. A Korunk-at megtartotta szellemi vitafórumnak. Haladó közvélemény kialakítására törekedett; a népfrontos szellem jegyében próbálta összefogni az értékeket a fasizmus ellen. A szocialista irodalom központi kategóriájának a világnézetet tartotta. Hangsúlyozta; az írók az egyetlen szemléleti kritériumon túl temperamentumban, módszerben — mindenben különbözhetnek. Elismerte a kísérletezés jogát. Olyan szintézisnek fogta fel a szocialista realizmust, amelybe a művészi forradalmak vívmányai is szervesen beleépülnek. Eme elgondolások alapján igyekezett szélesíteni munkatársi gárdáját. Nagy Istvánnak, a faipari munkásnak segíti írói kibontakozását, Salamon Ernőt, a Gyönyörű sors költőjét közli, felfigyel Sellyei Józsefre, a szlovákiai parasztíróra, hozza a Prágában medikuskodó Szilágyi András Űj pásztor-át s a balmazújvárosi napszámos írásait: Veres Péter mezítlábas énekeinek és novelláinak ő az első dajkája —; lapjában helyet ad a magyar közírás ifjú tehetségeinek, a szlovákiai sarlósoknak, a magyarországi Molnár Eriknek, a romániai Csehi Gyulának és Méliusz Józsefnek és másoknak. A Helikon írói közül Tamásit, Szentimreit nyeri meg a Kortmk-nak, Magyarországról többek között Radnótit, Vas Istvánt, Forgács Antalt és Remenyik Zsigmondot vonja be munkatársnak, József Attilától újra meg újra kéziratot kér, s Illyéstől és Bálint Györgytől is szeretett volna mindig írást közölni. S épp csak feltűnik valamelyik lapban Nagypál István és Kelemen János neve: máris érdeklődik utánuk, és kéri a címüket. S ameddig csak lehetett, tartotta a Korunk-ban a becsült írókat. A barátság kedvéért még azt is elnézte — bár fájdalommal —, ha munkatársai a magvasabb írásokat másnak küldték. S kereste a román írókkal a kapcsolatot. A román reakció 4 Fábry Zoltán: Emberek az embertelenségben. Bratislava, 1962. 77. 1.