Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A KORUNK ÉS A MARXISTA GONDOLAT - Szabolcsi Miklós: A Korunk és a marxista gondolat

néven író bukaresti Kahána Mózes, utóbb Balogh Edgár, Bányai László és mindvégig Fábry Zoltán — és persze számtalan álnéven maga Gaál Gábor. A publikált levelezés csak egy része annak a sok ezer levélnek, amelyekkel a munkatársakat toborozta, nevelte, buzdította, segítette. •** A Korunk szűkebben irodalmi törekvéseit is mindig az általános marxista társadalomtudományi tájékozódásnak és politikai vonalának alárendelve kell látnunk. A folyóirat írói bázisa eléggé változó volt, kezdetben a polgári radikalizmus képviselői és Kassák Lajos, egynéhány évig szinte pusztán Kassák és szűkebb köre, utóbb az illegális magyarországi párt körül csoportosuló írók, költők: Gereblyés László, Mária Béla és mások, Forbáth Imre és a romániaiak széles köre: Bárd Oszkártól Kiss Jenőig, később Méliusz Józseftől Salamon Ernőig. Körükből a Korunk — nyilván Gaál Gábor személyes ízlése és vonzalmai hatására — legtöbbet szerepelteti Déry Tibort, József Attilát, Remenyik Zsigmondot; mellettük természetesen Nagy Lajost, egy ideig Kodolányi Jánost. Ismert, és már sokszor megírták, hogy a Korunk nagyon korán és minden szektás támadással szemben kiállt József Attila mellett, életében és korai halálában feltétel nélkül vállalja, nemcsak műveivel, hanem róla szóló értő bírálattal is — Déryvel, Remenyikkel is ez volt a helyzet. A „Korunk költészete" — a romániai magyar kritikában már külön terminus is lett. Rendkívül széles skálát jelez; a Korunk természetesen állásfoglaló, politizáló, harcos költészetet közölt, de rendkívül szélesen értelmezte, az avantgárdé vívmányokkal megdúsított változatát éppúgy, mint a Nyugat későimpresszionista lírájának folytatását, vagy a folklorisztikus ízeket hordozó válfaját is magáénak tekintette. Ennek a szélesebben értelmezett szocialista költészetnek jegyében indult a Korunk hasábjain Méliusz József és Szilágyi András. Erősebb volt a vonzódás a prózában ahhoz az életet a maga nyerseségében, dokumentumszerűen bemutató valóságirodalomhoz, amelynek megtestesítőjét a szerkesztő Morvay Gyulában, Sellyei Józsefben, az induló Tamási Áronban és mindenekfölött Veres Péterben, majd Nagy Istvánban látta. A Korunk esztétikai alapja szinte kezdettől már az az „új realizmus" volt, amely a kor értelmezésében a korszerű kifejezőeszközökkel megdúsított modern realizmust jelentette, és amelyet a Korunk a maga lehetőségeihez képest igyekezett e két ágban, az avantgarde-hoz közelebb álló és a dokumentumszerű irodalommal reprezentálni. Ebbe a vonulatba illett bele természetesen az is, hogy egyes korszakokban Illyés Gyulát vagy Radnóti Miklóst legkiemelkedőbb műveikkel közölte. „ ... A következetesen realista mű-