Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)
A FOLYÓIRAT ÉS A KOR SZELLEMI ÁRAMLATAI - Huszár Tibor: A Korunk és a magyar szellemi áramlatok a két világháború közötti évtizedekben
nem tudunk elmondani. Belül az életünk valami kontrapunkt nélküli zene. Vad pánik. Lángok lógnak ki a szemünkön. Édestestvérünk a Téboly. A kezünkben pedig nincs semmi. Üresen megyünk az aszfalton. Minden vagyonunk rajtunk kívül van. Még egy halott fecske sincs szívünkben. Szedjük össze magunkat!" Kulcsjelentőségűnek kell tekintenünk az ,,1234-es számú költő"vel jelzett írást is, amely nyilvánvalóan életrajzi elemeket tartalmaz. Gaál Gábor a Göttingában bolyongó költő életérzését jeleníti meg, a költőét, aki megérezte, hogy „minden zárójelbe tevődött körülötte", megérezte, hogy „a szépség mindig akkor jelenik meg, amikor megcsap bennünket a halál szele". Keserű szavakkal ír a hontalanságról, a magát feleslegesnek érző ember gyötrelmeiről: „Göttingában láttam be, hogy mindenütt hontalan vagyok, ... én és velem egy generáció, senkinek sem tartozunk a véribe, a parasztnak úr, az úrnak művelt, a proletárnak kabátos vagyunk." A hontalanság kínzó tudatát Erdély szellemi közege enyhítette, de a kibontakozás — jóllehet publicisztikájában, levelezéseiben erősödnek a kibontakozás irányába mutató, rendkívüli szuggesztivitással megfogalmazott felismerések — lassú, s nem ellentmondásmentes. A világnézeti fogódzók keresése érződik számos írásában, így a polgári humanizmus antinómiáit elemző Thomas Mann és a fiatalokban, az erdélyi szellemi élet struktúráját taglaló Az „erdélyi gondolat" tartalma és terjedelme című tanulmányban, A trónjavesztett filozófiá-ban s azon újságcikkeiben, amelyek a nyárspolgári lét korlátaira döbbentenek rá páratlan plaszticitással. Ide soroljuk az 1928-ban írt A kávéházi ember-t, a „Na és aztán? . .. -t s mindenekelőtt az 1929-ben írt Az üde magánzó-t, amelyben talán legegyértelműbben fogalmazódik meg a „metafizikai válság" terméketlensége, a lelki krízis éveinek legkeserűbb tapasztalata: a cselekvés nélküli élet, nem élet, nem baloldali értelmiségiekhez méltó létmód!" S bár mindig igaza van, az igazsága valójában nem ér semmit. Terméketlen. Valószínűleg azért, mert nem használja fel, és nem él szerinte. Ha letárgyalta az egyiket, egy másikra tér át. A dolgoknak és a világnak csak annyi az értelme és a jelentősége előtte, hogy beszél róluk. Minden heve és indulata csak káprázat. Nem akkumulálja egyiket se cselekvéssé. Ehhez túl kényelmes és passzív. Bármennyit lármázik is, csak szemlélő, s ezért örökre kideríthetetlen, hogy mi lappang benne azonkívül hogy agilis megbeszélő, örök ironikus és köz- és magánélete nyugtalan.. ." 9 Gaál Gábor egész életművének ismeretében azonban nincs okunk, hogy e kezdeti lépéseket egy tetszetős szellemi konstrukció 9 Közli G. G. V. I. 2. k. 389. 1.
