Kabdebó Lóránt szerk.: 50 éves a Korunk. 1976. máj. 20–21–i ülésszak (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1977)

A FOLYÓIRAT ÉS A KOR SZELLEMI ÁRAMLATAI - Huszár Tibor: A Korunk és a magyar szellemi áramlatok a két világháború közötti évtizedekben

Ebben a politikai-ideológiai közegben indította útjára a Korunk-at Dienes László. A lap programcikkét olvasva mégis úgy tetszik: a kapcsolódások és kötődések erdélyi koordinátái alárendelt szerepet játszottak Dienes feladatvállalásában. Ő — saját szavaival — európai látóhatárú folyóiratot akart szerkeszteni; munkatársi gárdájába — jelképesen — az egész európai baloldali értelmiséget meghívta. A lap egyetemesen magyar jellegét pedig azzal demonstrálta, hogy a főmunkatársak névsorában szinte minden olyan szellemi központ számára képviseletet biztosított, ahol „baloldali magyarok" éltek. 1928-ban a folyóirat címlapján a következő főmunkatársi névsort olvashatjuk: Czakó Ambró Bécs; Diamant Izsó Kolozsvár; Elekes Miklós Kolozsvár; Erg Ágoston Róma; Földes Sándor Komárom; Földessy Gyula Budapest; Forgó Pál Budapest; Gaál Gábor Kolozsvár; Gró Lajos Budapest; Kemény Gábor Budapest; Komlós Aladár Budapest; Németh Andor Budapest; Pap József Kolozsvár; Reményi József Cleveland; Salamon László Kolozsvár; Sinkó Ervin Bécs; Szántó György Arad; Szántó Hugó Pozsony; Szentimrei Jenő Kolozsvár; Székely Béla Budapest; Turnowsky Sándor Marosvásárhely; Vámbéry Rusztem Budapest. A polgári baloldal minden színárnyalata, minden szocialista frakció képviselve van e névsorban s két-három kommunista irányultságú gondolkodó is, jóllehet az újjászervezett kommunista pártot egyetlen reprezentáns sem képviseli a széles névsorban. Az természetesen vitathatatlan s Dienes a lapot útjára indító Be/cöszöntő-jéből is kitetszik, hogy Dienes haladó folyóiratot kívánt szerkeszteni, s nem tagadta meg saját múltját. „Annak tehát, aki egy alkotó jövő eljövetelét akarja — írja Dienes —, két irányban kell dolgoznia: egyrészt igyekeznie kell kiválogatnia a múlt eredményeiből azokat az elemeket, amelyek a jövő épületének építőköveivel felhasználhatók, másrészt pedig hozzászoktatni saját magát és kortársait az új szintézis szükségességének gondolatához s ami ezzel együtt jár, felébreszteni az ehhez szükséges pozitív alkotó lelki képességeket." A lap indulásának évében azonban Dienes úgy vélekedik: magában „az eleven történelemben" nincsenek adva a gondolati szintézis feltételei. S nemcsak a „világ" került válságba, amelyről Dienes tudósítani kívánt; neki sem volt szilárd talaj a lába alatt ezekben az években. Számára 1917-et követően „visszafelé" már nem voltak utak. De a forradalmi folyamat megtorpanását követően úgy érezte: „nincs megváltás". A polgárháborúk és az ellenforradalmak retteneteit személyes válságként élte tá, a munkásmozgalom belső kollizióit metafizikai síkra emelve, önmagában is újra és újra mindent megkérdőjelezett. Megítélésünk szerint Dienes „kérdezés módját" a húszas évek végén ez a sajátos lelki éghajlat s nem egyszerűen tak-