Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Major Ottó: Egy ember élete, szenvedése és nagysága

köszöntötte. És most megismétlődött a hat év előtti jelenet. Kassák hátat fordított a kedvesen tósztozó Veres Péternek, s a pohárköszöntőkre válaszolva, egyes-egyedül az ő szavaira nem reflektált. Engem izgatott, mi a magyarázata ennek a már-már sértésszámba menő ridegségnek. Hiszen Kassák állandó és tekintélyes munkatársa volt Móricz Zsigmond lapjának, a Kelet Népének,, mely a nagyvenes évek elején a népi írók fóruma is volt. Megkérdeztem hát tőle. Azt válaszolta, hogy Veres Pétert jó írónak tartja, de nem feledheti, hogy a háború legsötétebb napjaiban szélsőjobboldali lapba dolgozott. „Meg is mondtam ezt neki kereken, még abban az időben. Az írói méltóság védelmében tettem. Talán épp akkor, amikor kilépni látott bennünket a Népszava könyvesboltból. Éntőlem — mondotta — nem kell féltenie őt. Mint írót becsülöm. Az Alkotás nyitva áll őelőtte is." Semmi kétségem, hogy Kassák az egész Veres Péter-i életművet nem ama szomorú epizód alapján ítélte meg. Kassák életének, művészi pályájának tragikus fordulatát a „fordulat évében" az okozta, amit pedig — szellemi függetlenségére kényesen ügyelve — minden módon kikerülni törekedett, a napi politika. A munkáspártok versengése a koalíciós kormányzás idején, rányomta bélyegét az újjászülető művészeti életre is. A Kommunista Pártnak nagy és tekintélyes íróaktívája volt. Tagjai a moszkvai és nyugati emigrációból hazatért írók — közöttük a nagy tekintélyű Lukács György —, a munkásírók egy része, oly idehaza is ismert kiváló írók, mint Déry Tibor, Gellért Oszkár, Nagy Lajos, Tersánszky Józsi Jenő, Kolozsvári Grandpierre Emil, Rideg Sándor, Vas István, Zelk Zoltán, tehetséges fiatalok és sokat ígérő kritikusok, irodalomtörténészek. A Szociáldemokrata Párt is létrehívta hát a maga művészeti szerveit, a maga írótagozatát. A szociáldemokrata írócsoport összetétele heterogén volt — és lehetett —, mivel a laza pártszervezeti szabályzaton kívül semmiféle ideológiai marsruta nem kötötte. Tagjai: régi szociáldemokraták (Benjámin László, Hárs László, Hajdú Henrik, Keszthelyi Zoltán, Nádass József, Palotai Boris, Peterdi Andor, Várnai Zseni, Vészi Endre), a marxizmussal rokonszenvező irodalomtörténészek (Bóka László, Komlós Aladár, Turóczi-Trostler József), a radikális baloldal felől érkezők (Hatvány Lajos, Ignotus Pál, Faludy György, Rónai Mihály András), a Kommunista Pártban helyét nem találó és ide átlépő Fodor József, Laczkó Géza, és még sokan: írók, költők, műfordítók. A művésztagozatok főnöke a szociáldemokrata baloldal egyik vezetője, Justus Pál volt, aki valaha Kassák Munka-köréhez tartozott. Ezzel magyarázható, hogy Kassák, aki a szociáldemokráciát — az Egy ember élete is mutatja — opportunizmusa miatt keményen támadta, és mindig kritikusan nézte, most elvállalta az írótagozat elnöki tisztét. Titkárokká az alakuló ülésen Komlós Aladárt és engem választottak. Ez idő tájt, az 1947-es választások körül, a két munkáspárt vetélkedése különösen kiéleződött. Nekem azonban voltak kedvező tapasztalataim az