Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Major Ottó: Egy ember élete, szenvedése és nagysága

rét és színvonalát jól érzékelteti a bemutatott művészek névsora: Barcsay, Berény, Bernáth, Borsos, Bortnyik, Bokros-Birman, Czóbel, Egry, Ferenczy Béni, Gadányi, Hincz, Kmetty, Medgyessy, Moholy-Nagy, Máttis-Teutsch, Nemes-Lampérth, Pátzay, Szőnyi, Tihanyi, Uitz Béla, Vedres Márk; klasszikus hagyományként: Kernstok, Rippl-Rónai, Márffy, Derkovits, Perlrott-Csaba, Nagy Balogh János — a kitűnő akkori fiatalokról most nem is szólva —, és mindez szervesen illeszkedett egy igen határozott szerkesztői elképzelésbe. Hogy mit jelentett ebben a sorban az Alkotást megszüntető dogmatikus művészetpolitika, — nem kell talán bizonyítanom. így csinált lapot Kassák, akit egyesek — az egyszerűség kedvéért — ma is még az avantgardizmus ketrecébe zárnának. Minden irányzatnak helyet biztosított, kivéve a fényképszerű naturalizmust, a dogmatikus türelmetlenséget és — persze — a politikai jobboldalt. Az Alkotás, természetesen, vállalta hagyományként a magyar avantgarde-ot is, de nem nyilvánította egyedül üdvözítőnek, előnyben sem részesítette. Kassák maga letisztult, klasszikusan tömör és egyszerű szabad versekkel szerepelt a lapban — köztük egy ódai zengésűvel, Picasso-hoz —, tanúsítva, hogy az avantgárdé napjai elzengtek már, s hogy a húszas évek formabontását és formateremtő játékait soha ugyan meg nem tagadja, de már régesrégen túlhaladta, és művészi fejlődése lezárt fejezetének tekinti. A harmónia, mely ezekben az években — 1945 és 49 között — költői és művészetszervezői munkájában megnyilatkozott, áthatotta magánéletét. Felesége, aki munkatársa is volt, a háborús évek viszontagságai után boldog otthont teremtett. Nem felejthetem egy nyár-délután idilli hangulatát. Gáspár Endréékkel, Komlós Aladárral és Palotai Erzsivel vendégeskedtünk békásmegyeri házában. (Nemzeti ajándékként kapta, de utóbb meg kellett fizetnie az árát.) Ma is látom a gyümölcstől roskadozó fákat a gondozott kertben, és őt magát, amint a tetőnek támasztott létrán állva galambseregletét eteti. Az idilli táj mintha kivetítése lett volna benső nyugalmának és biztonságának. Tárt szívvel fogadott mindenkit, aki jó szándékkal közeledett hozzá. Lelki nemességére mi sem jellemzőbb, mint viszonya a tiszta törekvésű kritikához. Elnézőbb volt bírálói iránt, mint azok ővele. Komlós Aladárt egyik dedikációjában leghűségesebb ellenfelemnek" nevezte. Komlós ugyanis a húszas évektől kezdve Kassák minden művészi periódusát erős bírálattal kísérte, — hibátlan remeknek valójában csak önéletrajzi regényét, az Egy ember életét tartotta —, inkább erkölcsi erejét, jellemét méltányolva, mint eredeti művészetét. Kassákot az olykor bizony méltánytalan szigor sem ingatta meg barátságában és rokonszenvében. Mert ugyanazt szerette kritikusában, amiért ez becsülte őt: férfias őszinteségét, nyílt és egyenes jellemét. Megesett ugyan, hogy nem tudta elnyomni személyes ellenérzését. Születésnapi bankettjén, a Parasztpárt képviseletében, a jobbján ülő Veres Péter