Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Hegedűs Géza: Ama nagyon kevesekközé tartoztam, akikkel tegeződött

egyet-mást, szinte valamennyi írásom ellen voltak kifogásai, de saját bevallása szerint ezt A költői mesterséget nemcsak minden könyvem közül legjobban szerette, de úgy ahogy van, el is fogadta, csak annyi megjegyzése volt hozzá, hogy a szabad versnek kevesebb helyet szenteltem, mint kellett volna. Én ugyan mondottam neki, hogy a szabad vers nem vers, bár nem is próza, hanem egy harmadik szövegminőség vers és próza közt —, ezt az állításomat Kassák sohase hitte el: ő a szabad verset a vers modern, egyedül korszerű formájának vallotta. 1956—57-ben a Magvető Kiadó igazgatója voltam. Első teendőim egyike volt, hogy levelet küldtem Kassáknak azzal a javaslattal, hogy kiadom összes műveit. Másnap bejött hozzám, nagyon örült az ajánlatnak. Le is ültünk azonnal, hogy megtervezzük, melyik kötetbe melyik műve kerüljön. Én úgy gondoltam, hogy előbb hozom összes költeményét, utána az elbeszélő prózákat, végül drámáját és elméleti műveit, ő arra kért, hogy kezdjük akkor-elkészült esztétikai tanulmányával, amelyet az izmusokról írt. Hozzájárultam. Le is adta a kéziratot. Azután következtek 1956 túl izgalmas napjai. Csak 1957 tavaszán lehetett folytatni a rendszeres kiadói munkát. Egy délelőtt bejött, és azt mondta, hogy jobb lenne mégis későbbre tenni ezt a nagyon is vitatható elméleti művet, helyette inkább ad egy másik kéziratot, olvassam el. Szó szerint ezt mondtam neki: „Nézze, Kassák elvtárs, maga nem írhat olyat, amit én olvasatlanul ki ne adnék." Rámnézett, mosolyogva, kezét nyújtotta és így szólt: „Tudja mit? Szervusz." Ügy érzem, ez volt életem egyik legszebb kitüntetése. Kassák egész életében alig tegeződött négy-öt emberrel. Az egyik tehát én voltam. Nem is tudtam megállni, hogy ne vágjak fel vele az ismerősök közt. Másnap kizárólag ezért mentem el a Lux-ba (lehet, hogy akkor már Fény volt a neve), tudtam, hogy ott szokott ülni-vitatkozni tisztelői között. Bementem és hangos „szervusz, Lajos bácsi"-val köszöntöttem, mire ő „szervusz, Gézá"-val válaszolt. Ritkán láttam életemben olyan elképedt arcokat, mint akkor ott: az asztal körül ülő költők, újságírók, professzorok a szó legszorosabb értelmében nem hittek a fülüknek. Szinte colstokkal lehetett lemérni, hogyan nőttem a szemükben: nagyon nagy ember lehetek, ha Kassák Lajossal tegeződöm. Ettől kezdve azonban úgy is alakult, hogy gyakrabban voltunk együtt. Kassák és felesége több ízben is üdült ekkoriban a visegrádi Alkotóházban, én pedig nyáron Visegrádon lakom. így azután családilag barátkoztunk össze, jó néhányszor voltak tornácom vendégei. Ez időben jelent meg a Nagyvilágban Picassóról szóló versem, az első szabad vers formájú írásom. Picasso egyéniségéhez ez a forma illett, én tehát