Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Keszi Imre: Egy utolsó beszélgetés

huit meg idős korára az emberiség iránt. Bizonyos, hogy „urám"-ból „mágá Keszi"-vé avanzsáltam és gyakoribbá váló szigligeti találkozásaink alkalmából már mondatokká fűztük a szavakat, bár gondosan kerültük a kényesebb témákat, vagyis azt, ami valóban érdekelt. A beszélgetés vagy majdnem az, az utolsó alkalomra maradt. Az élet ezt is megengedheti magának. A szalonban a rádió pocsékul működött, mint afféle kollektív jószág, amelyre mindenki ráteheti a kezét. Végre mégiscsak sikerült behoznom a Petőfi adót. A keresgélés lármával járt, de nem nagyon zavartattam magamat : egyedül ültem a nagy kettős társalgóban. Kinek jutna eszébe ilyen szép tavaszi délután zenét hallgatni? Sztravinszkij késői Miséje megérte nekem a természet örömeiről való lemondást, hogy a munkáról ne is beszéljek. Úgy gondolom, a csodálatos ó-bizánci ragyogású Glóriánál tartottunk, amikor csendesen belépett Kassák. — Mágá áz Keszi? Mit hallgat? Megmondtam, összehúzott szemöldök alól, szigorúan, bizalmatlanul nézett rám. Mint úgy tizenöt évvel korábban. — Hát mágá szereti Sztravinszkijt? - kérdte hitetlenkedve. Magam is gyanakodva bizonygattam, hogy nagyon is szeretem. Még nem tudtam, ki ellen kell neki, hogy szeressem. Webern és az elektronikusok ellen? Ez fölöttébb valószínűtlen. Nyilván Bartók ellen. Következő mondata is ezt látszott igazolni. — Mert itt Magyarországon nemigen szeretik. Valami olyasmit motyoghattam, hogy felfogás dolga, de nem jutottam szóhoz, mert ő már beszélni kezdett. — Már ötven éve, há lehet, szidják. Mintha bizony Bártóknak szüksége lett volná ilyesmire. Most már a nagy asztal mellett ültünk. Én mindenesetre úgy éreztem, és fel merem tenni, ő is, hogy valami kicsiny, de jó dolog történt köztünk. Amellett fél füllel a zenét hallgattuk. Ezt a kevés festékkel, de köztük a legnemesebb ó-arannyal megalkotott remekművet úgy időszámításunk első évezredének közepéről. Ezt a minden rubljovi ikonnál vagy ezer évvel régibb ikont, amely azon felül sokkal modernebb, mint a legmerészebb szentendrei. Kassák figyelt. Rézmetszetszerű arca a szokottnál is erősebb koncentrációt láttatott. És világos volt, hogy amit hall, arról körülbelül az a véleménye, mint nekem. — Látja, ez a rend és pontosság... — Nem akarom szó szerint idézni azt, amire nem emlékszem szó szerint. A mintegy negyedórai hallgatás után, amelyet a zene kényszerített ránk, beszélgetni kezdtünk. Előbb Sztravinszkijról, akiben én a proteuszi változatosságot, a mindennel megpróbálkozó kísérletező kedvet dicsértem, gondolva, hogy így megyek félúton Kassák elébe, ő viszont — lehet, hogy ugyanilyen szándékkal, de lehet, hogy minden taktika nélkül — a minden változás mögött megnyilvánuló emberi és művészi azonosságot