Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Vas István: A kassáki öntés

Később már teljes jogú irodalmárnak éreztem magamat. Kassák elfogadta egy újabb versemet, ezt már sajátabban a magaménak éreztem. Kassák most már nyíltan a lap munkatársának mondott, s én is lelkesen vállaltam közösséget a Munkával, eszembe sem jutott például, hogy a Nyugatba kívánkozzam, már csak azért sem, mert akárcsak a szocializmushoz közelálló egész baloldal, még mindig konzervatív, érdektelen folyóiratnak tartottam, s csak olyankor néztem bele, ha valamelyik „modem" költő is megjelent benne, Kassák vagy Déry vagy Illyés. • Kassáknak az volt a nézete, hogy egy fiatal költő szempontjából hasznos, ha részt vesz a Munka-kör mozgalmában, munkájában, életében. Kassák rábeszélésére mentem el, Goldmann Feri társaságában, a Munka-kör kétnapos húsvéti kirándulására is. Ő maga nem jött el, összesen se sokan vettek benne részt: abban az évben korán volt húsvét, a tavasz meg, mint már említettem, késlekedett. Ekkor láttam először közelebbről magyar munkásokat, s colmari szomorú tapasztalataim után bizakodást merítettem belőlük. Legjobban Lengyel Lajos tetszett közülük, a nyomdász. A dobogókői menedékházban egy szobába kerültünk vele, s amikor másnap felébredtem, meglepetve láttam, hogy a fárasztó túra közben izmos, arányosan kidolgozott teste aggályos pontossággal végzi reggeli tornagyakorlatait. Nappal pedig, beszélgetés közben elbámultam modern műveltségén és ízlésén. Ez az ízlése, amely azóta híressé tette, nemcsak a tipográfiában nyilvánult meg, hanem abban az érdeklődésben is, amellyel minden látható művészet felé fordult. Lengyel valahonnan az Alföldről jött fel Pestre, s ez a paraszti alap jólesően érződött az osztály öntudatos munkás viselkedése mögött. Ezekre a rétegekre rakódott rá, Kassák nevelő hatására, a testkultúra és a modern csín ötvözete. S ez az újszerű, munkás kalokagathtáia való törekvés a többiekben is megvolt. De azt a forradalmi lendületet, melyet elvi elképzeléseim elvártak volna, azt bennük sem találtam meg, inkább valamilyen újfajta emelkedettséget, áhítatot, ha pontosabban meg akarnám közelíteni, azt kéne mondanom, valamilyen szocialista színezetű, mértanian modern pietizmust. Ha a mozgalom, az elmélet, a művészet dolgairól beszéltek, a hangjukban, a szavaikban fegyelmezett rajongás nyilvánult meg az új termelésért, az új társadalomért, az új művészetért, az új öltözködésért, az új nőért. Ezt az utópisztikus áhítatot kissé mesterkéltnek találtam, de a Kassák nevelte fiatal munkásokon látszott, hogy nincs is más műveltségük, tudatos stílusuk, csak ez, s ez az egyöntetűség még a mesterkéltségüket is elfogadtatta. De voltak köztük intellektuelek is, Gró Lajos például, akiről az hírlett, kitűnő filmesztéta, meg a kedves, szellemes, nagy társadalomtudományi, köz-