Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

Előszó helyett

tétlen körülmények közt is folytatott irodalomszervező munkásságában egy törhetetlen lélek vergődését, nihilista tagadását és e tagadás megtagadását kell látnunk, a káosz mélységes megélését és a rend, a teremtő törvény keresését, a jövő, az elet építésének költői vágyát. Szemhatárát kiterjesztette a korabeli Európára; a feketeinges, kőműveskalapos konok ember finom érzékenységgel társult az avantgárdé formanyelv úttörőihez, egy korszerűbbnek tartott látáskultúra hirdetőihez. Munka című lapjában, sőt a felszabadulás után kiadott folyóirataiban, saját képzőművészeti munkásságában is hü maradt egykori kezdeményeihez. Prózai műve, sőt lírája is - úgy tetszik - ellentétes áramlatokat sejttet, már a húszas évek közepétől visszahajlik, elsősorban önéletírásában, az Egy ember élete gorkiji léptékű regényfolyamában a hagyományosabb fogalmazáshoz, lírája pedig a nyomasztó ellenforradalmi kor szorításában egy szikáron építkező, talán kevésbé konvulziv, sokkal inkább filozofikus igényű meditativ költészethez, amelynek fátyolozottságában a humánum derűje alig sejlik fel, annál inkább a rezignáció, a bánat zokog. Nemzedékeket indított útjára Kassák, ezek rendre megtagadták őt, de idegeikben és költészetükben már nem válhattak el tőle véglegesen. Kassák és avantgárdé mozgalma befolyásolta, megváltoztatta a magyar lírát, irreverzibilissé tett egy folyamatot, amely ma is terjed, szélesedik, szerves részévé vált a magyar irodalomnak. Annak ellenére, hogy munkásí/óként indult Kassák, megérintette az individualista művészideál eszméje. Anélkül, hogy megtagadta volna a társadalmi harcok szükségszerűségét, másnak, azon túltekintönék vélte a művész hivatását, s e mértéktévesztés gyakran éles vitákat provokált a kommunista munkásmozgalommal. A szektás túlzások őt is túlzásokra ingerelték; ma már úgy látjuk: néma célkitűzésekben, hanem az odavezető utak járhatóságának felbecsülésében rejlettek a különbségek. A végigküzdött út magasabb pontjára jutva, világosabban látjuk indítékait, azokat az etikai ideálokat, amelyeknek elérésére türelmetlenül és a nap súlyát ledobni törekedvén áhítozott. Az Irodalmi Múzeum sorozatban bocsátjuk hát közre számos szerző vélekedését erről a bonyolult életműről, úgy véljük: kiadványunk beleillik abba a sorba, amelyben az emlékezések Adyra, a vallomások a Nyugatról megjelentek, amelyben magyar írók vallottak a hatvanas évek közepén művükről és a valóságról, s amelyben tokról és az irodalomról szóló emlékezéseket, dokumentumokat kívánunk közzétenni a jövőben is.