Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

I. A Ma élén - Tamkó Sirató Károly: Emlékét saját művészetemben őrzöm

megvetettem és akkori énemmel ellentéteseknek tartottam, hogy (jóllehet igen sok volt már belőlük) kötetben való megjelentetésükre még csak nem is gondolgam. Kassák egy másik alkotói iránya ugyancsak jelentős és sordöntő hatással volt rám. Apollinaire Kalligramméaí 1929-ig nem ismertem. De ismertem Kassáknak a hagyományos vízszintesből kimozdított betűit, mondatait, — képverseit. Leírhatatlan lelkesedést keltettek bennem ezek is! Jóllehet az ókori, alexandriai képverseket (amphora- és kereszt-alakban írt verseket) már tanulmányoztam és hivatalos irodalomtörténeti értékelésüket is ismertem: „a képversek mindig megjelentek, amikor az ízlés romlott" s ezt azonnal így magyaráztam: „mikor egy Kultúra (a spengleri Kultúra) befejező szakaszához érkezett". S a Nyugati Kultúra irodalmi végakkordjait akkor már részben saját műveimen, részben a kortárs-irodalom elhaló-morbid jelenségein tisztán érezhettem. S már akkor rádöbbentem: éppen egy új kultúra induló léptei ezek az új kísérletek. Kassák másodszori hatása alatt ösztönösen kezdtem el a sorok vízszintesből való kiemelését. Első kísérletemre már csak homályosan emlékszem: egyszerű mondatokból egy falusi házat építettem s a kéményt ez a négy sor alkotta: mi lesz / ha el / fogy a / kolbász /.Sa kérdőjelek kitűnő füstgomoly motívumokká váltak. Ezt a kísérletemet irodalmilag nem tartottam eléggé jelentősnek, ki sem dolgoztam. El is veszett kézirataim hányódásai közt. Ellenben ebben az időben láttam valahol Kassák Virágok 17 című alkotását, amelyen a szavak közt volt egy erős vonalú hegyesszög, amely engem a Nagy Magyar Alföldre (ahol gyermekkoromat töltöttem), illetve az ottani falusi és tanyasi udvarok gémeskútjára emlékeztetett. Ez a képemlék vezetett azután első - „síkversem", a Kút a pusztán megalkotására. A hegyesszög emlékből lett a gémeskút ostornyele és hintarúdja, az ostornyél alatt a kávát három vonal mutatta, s körülötte sugárzott össze a kút hét jelentősége a falusi ember számára: a víz szerepe az alföldi ember életében. Ezt már művészileg is komoly alkotásnak éreztem. Képvers volt ugyan még: statikus. De szuggesztív erejű. Kidolgoztam. Ezután már gyorsan „írtam", helyesebben „alkottam meg" újabb síkverseimet. A Válóper, a Balladagép, a Budapest (fény és hangváros) - gyors ütemben követték egymást. Ezekben már a mozgás volt a fő alkotóelem. Tehát a képversek statikájából az eseménymozgásba, a síkversek kinetikájába sikerült eljutnom. E különös alkotásaimon azonban magam döbbentem meg a legjobban. Azt sem tudtam - micsodák. „Új művészi érzékeltetések"! Ez biztos!