Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Major Ottó: Egy ember élete, szenvedése és nagysága

Fodor József, Jankovich Ferenc és Képes Géza mellett. Kérte, hogy vegyen részt a szerkesztésben Gyárfás Miklós is. Jártunk ez ügyben Kállai Gyulánál, de a lapterv nem valósulhatott meg. Az SZKP XX. kongresszusa és hazai hatása Kassák életében kedvező fordulatot hozott. Megjelentek válogatott versei; a Magvető könyvkiadó életmű szerződést kötött vele. S ettől fogva könyveivel és képarchitektúráival ismét jelen volt szellemi életünkben. Gáncsoskodásból ugyan továbbra is kijutott neki; kritikusaink és irodalomtörténészeink nemigen kényeztették el. De akkor már szabadon dolgozhatott, belső harmóniája helyreállt, visszatért életkedve, és megtanult mosolyogni is. Ilyennek látta a Pestre látogató Sinkó Ervin azon az estén, amit Komlós Aladáréknál együtt töltöttünk. A sors kegyes volt Kassák Lajoshoz. Nyolcvan évet élt, s így megérhette avantgárdé-korszakának reneszánszát is a nemzetközi művészeti világban, és megérte — a halála előtti esztendőben - teljes hivatalos elismerését idehaza. Majd húsz éves késéssel a Kossuth-díjat is megkapta. Ma már - öt évvel a halála után — senki sem vitajta, hogy ez a törhetetlen lelkű, szikár kis ember századunk magyar művészetének egyik legnagyobb jelensége. Nyomorúságos munkássorból kiemelkedve, nemcsak nemzeti költészetünknek, hanem az európai művészetnek is jelentős alakjává nőtt. Vitánk legföljebb saját lelkiismeretünkkel lehet, hogy tettünk-e eleget érte, amíg élt. Nem mintha ő ezt bárkitől is elvárta volna. Nyolcvanadik születésnapja után megindító levélben válaszolt üdvözletemre. Arról írt, hogy kamaszfővel jelentkeztem nála, és mindvégig kitartottam mellette. Nagylelkű szavak! Én azonban nem lehetek ilyen nagylelkű önmagamhoz. Nemcsak az ő emlékének, de közös eszményünknek, a kommunizmus eszméjének is tartozom azzal, hogy nagyobb felelősséget érezzék az ellene elkövetett bűnökért, mint azok, akik személy szerint elkövették. És tartozom az igazságnak azzal a vallomással is, hogy művészete, melyet tiszteltem, csodáltam, és melynek történeti jelentőségét ma már teljes nagyságában, tisztán látom — a magam művészi gyakorlatára semminő közvetlen hatással soha nem volt. Engem életművének, jellemének és egyéniségének erkölcsi sugárzása ejtett rabul, s tart fogva ma is, hasonló vonzással, mint írói pályám néhány kivételes, nagy emberi élménye.