Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

III. Az újjáépítés vezérkarában - Lengyel Balázs: Egy másik Kassák

Lengyel Balázs EGY MÁSIK KASSÁK Kassák Lajosra az én nemzedékem egészen másképp emlékezik, mint az előttünk járók. Viszonyunk is más volt vele. A nálunk idősebbek megírták, hányszor, de hányszor, hogy mennyi konfliktusuk volt Kassákkal. Hogy szíjas csupa-akarat egyénisége nem tűrt maga mellett más akaratot. Hogy a Mát vagy a Munkát szerkesztve, kiváló emberekre, jelentős tehetségekre rá akarta erőltetni nézeteit, egyéniségét. Lehet, hogy napi közelségből ez volt vagy ez is lehetett a való. A mi távlatunkból és távolságunkból viszont inkább úgy tet­szett, hogy Kassák szuggesztív egyénisége kiváló fiatalokat — a későbbiekben kitűnő írókat — vont maga köré és tartott a hatása alatt. (Az apagyilkos indu­lat az ilyen viszonylatban előbb-utóbb persze felüti a fejét.) S visszatekintve már az is érdem, hogy ebben a jó értelemben vett lélekhalászatban kiket fo­gott ki a hálója. Adyról köztudott, hogy nagyon ritka kivétellel csak mélyen alatta álló emberekkel vette magát körül, csak azokat tudta elviselni. Kassák nem így; — elég A Tett, a Munka állandóbb munkatársait számba venni, kiket publikált, kiket bátorított, ha később össze is csapott velük vagy azok össze is csaptak vele. De a múltról a valót nem tudhatjuk, nem tudhatom. Amikor Kassák La­jost megismertem, már csaknem hatvan éves volt. Kapcsolatunkat 1946-ból tu­dom keltezni. Addigra már a háborúvégi aléltságból csodamód, antheuszi moz­dulással támadt fel az irodalmi élet. Megfiatalodva, duzzadó erővel. Romok közötti intenzitása ma már legendás. A Vallás és Közoktatási Minisztérium Művészeti Osztálya a vidéki szellemi élet fellendítésére és a demokratikus iro­dalmi kultúra terjesztésére akkoriban a legkülönbözőbb városokban kulturális napokat rendezett. Azt hiszem, Kardos László és Kassák közös ötlete alapján. A Szegeden rendezett kultúrnapokra mint fiatal kritikust, az Újhold szerkesz­tőjét levittek magukkal. Kassákkal a vonaton „barátkoztam össze", személyes vonzóereje, szuggesztivitása akkor érintett meg. Mi volt ez a vonzóerő? Csak­nem goromba, mindenesetre őszinte, indulatos közvetlensége. Sokféleképpen

Next

/
Oldalképek
Tartalom