Illés Ilona - Taxner Ernő szerk.: Kortársak Kassák Lajosról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1976)

II. A Munka szerkesztője - Korniss Dezső: Kassák Lajosról, a festőről

totta ki. Felkérésére a rendezést én vállaltam el. A sok fekete tus-kép lehangolóan hatott. „Kasi, hol vannak a régi képarchitektúrái? — kérdeztem én. — Ki kell azokat is állítani, itt a jó alkalom." „Hagyja azokat a régi vacakokat" — válaszolta. Csak akkor engedett, mikor feleségével különböző mellékhelyiségekből előkotortuk — a kamrából meg a könyvespolc háta mögül — húszas évekbeli munkáit. Kiállítottam ezeket is. Kassák 1925-től körülbelül huszonöt évig nem festett. Nem tudom, hogy miért. 1925 körül tulajdonképpen a geometrikus festészet lényegében befejeződött. Amikor Kassák az ötvenes években visszatért a képzőművészeti alkotáshoz, nehezen találta meg újra önmagát a festészetben. A régi geometrikus szerkesztményeit nem akarta már csinálni, vagy nem tudta csinálni, vagy úgy látta, hogy nem volna értelme. Ez abból is látszik, amit Békásmegyeren csinált és ami teljesen más volt, mint korábbi művészete. — Én 1958-ban voltam újból Párizsban, majd Hollandiában, és miután hazajöttem, beszámoltam neki arról, hogy mi van kint Nyugaton a képzőművészetben. — És hirtelen — 1959 körül — kezdett újból geometrikus képeket festeni. Ekkor találkozott megint a kor egyik művészeti irányzatával, az új-geometrizmussal. Ezek a képei líraibbak, puhábbak, mint amit ő a 20-as években csinált. Első párizsi kiállításán a Denis Renée galériában — fölkérésére - az anyagát ismét én válogattam ki. Ez annál érdekesebb, mert 1957 elején megint nézeteltérésünk volt. A Tavaszi Tárlatra festette Kassák az első újabb geometrikusnak nevezhető képét. Nem volt szerencsés, nem volt jó alkotás. Mivel én voltam a D-zsüri elnöke, nekem kellett közölnöm vele közös véleményünket, amelynek lényege az volt, hogy Kassák küldjön egy másik képet, egy régi képet. Az öreg nagyon dühös volt, hogy hát „olyan kis vacakokat nem állítok ki" mondta a telefonba. Kassák védte a képét, pedig a kép határozottan rossz volt. Legjobb festőbarátjának, Gadányi Jenőnek is ez volt a véleménye. Én azon igyekeztem, hogy a kiállítás — a D-csoport anyaga — minél nívósabb legyen. Ez 1957-ben igen fontos volt nekünk. De Kassák annyira makacskodott a beküldött kép, vagy semmi más mellett, hogy végül is ez a gyenge képe került a falra. Milyen ember Volt? Ki tudja? Kemény, makacs, éles, szigorú, puritán, mindig támadókedvű, nehezen barátkozó - ilyen szavak, jelzők jutnak róla eszembe. „Kellemetlen" mondják az ilyen emberre. De lehet-e kellemes embertárs az olyan ember, aki az alkotás lázában, megszállottságában él örökké? Az erős koncentráltság okozta érzéketlen magatartásunk másokkal szemben majd mindnyájunkra jellemző. Talán bocsánatos bűn. A művek idővel elfeledtetik ezt. Az íróról szóljanak az írók. Verseit szeretem, prózái közül az Egy ember életéi. Nem könnyű megmondani, hogy festészetének mi is a jelentősége. Végeredményben Kassák nem volt festő. Nagyszerű szerkesztő volt mindenféle