Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)
bitói jócskán válogattak, és hogy Nerval teljesen elmaradt. De Nerval — a prózaíró és a költő — igazi jelentőségére csupán Proust és a szürrealisták figyelmeztettek. (Néhány fontos szonettjét csak a XX. században adták ki). Nervalt Babits és Kosztolányi is lényegében mellőzi. Visszatérve a Kisfaludy Társaság antológiájára, a második kötet alappillérei a következők: Leconte de Lisle 17 verssel, Sully Prudhomme, aki rövidesen Nobel-díjat kap, 32-vel, Heredia 41-el, Coppée 25-tel. Baudelaire-től 6, Verlaine-től 7 verset közöltek, a ma már teljesen ismeretlen Lemoyne-tól 10-et. Nem szerepel Rimbaud (Claudel híres előszavának dátuma Rimbaud öszszegyűjtött verseihez 1912. július), nem szerepel Mallarmé, Cros. sem Lafourge. Szeretném itt megjegyezni, hogy Gustave Lanson francia irodalomtörténetének 1924-ben megjelent tizennyolcadik kiadásában csupán lábjegyzetben említi meg Nervalt és Rimbaud-t (3—3 sorban), és Mallarméról fő szövegben ezt írja: (Mallarmé) ,,aki, úgy tűnik, finom társalgásával jelentős befolyást gyakorolt, tökéletlen művész, nem sikerült magát kifejeznie". És még egy adalék: Henri Lemaitre La poésie française depuis Baudelaire című könyvében (1964) Cros nevét mindössze a kronológiai táblázatba veszik fel. Babitsnál és Kosztolányinál már Baudelaire és Verlaine kerül élre, de Leconte de Lisle és Heredia is megtartják még előkelő helyüket (talán nem is egészen jogtalanul). Rimbaud szerepe is megnő, de korántsem bálvány (szerencsére), sőt idegenkednek is egy kicsit tőle. ,,. . . félig lángész, félig kalandor. Az új költészet »csodagyereke«" — mondja róla Kosztolányi a Modern költők 1921-ben megjelent második kiadásában, aHol Herédiáról ez áll: „Versei örökkévaló nevet biztosítanak neki." A legújabb, a szürrealizmus tanulságait figyelembevevő antológiák és fordítások tanúsága szerint Baudelaire mellé Nerval, Rimbaud és Mallarmé zárkózott fel. Verlaine jelentősége némiképp, Herediáé és Leconte de Lisle-é erősen csökkent, és megjelent Cros meg Lautréamont. (Ez utóbbi nálunk még korántsem olyan fontos, mint 1918 óta a franciák jórészénél.) Szeretném megjegyezni, hogy csak sietősen jelzek egy-egy adalékot, semmiképp se törekszem kritikatörténeti áttekintésre, és ezért nem szólok Szabó Dezső jelentős tanulmányairól sem.) * * * Nálunk tehát Adyval, Babitssal és Kosztolányival kerül Baudelaire a XIX. századi francia irodalom középpontjába. Laczkó Géza írja 1921-ben, hogy a magyar Baudelaire fordítások jelentősége a XIX. századi nagy Shakespeare-fordításokéval vetekszik. Baude-