Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Komlós Aladár Haboztam, hogy fölszólaljak-e, mert attól tartok, hogy a következő hozzászólásokban még lesz vita korábbi munkáimmal, úgy, hogy kénytelen leszek majd újból szót kérni. Viszont nemsokára el kell mennem, úgy, hogy engedelmükkel mégis szót kértem most is. Czine Mihály alapos előadásával szinte teljesen egyetértek. Egy apró adatot szeretnék csak korrigálni. Az egyik az volna, hogy Spencernek valóban volt-e komoly hatása a nyugatosok között. Nos, az én emlékezetem és ismereteim szerint Ignotus az egyetlen a nyugatosok között, aki Spencert valóban tisztelettel és többször emlegeti, és nemcsak emlegeti, hanem a hatása még a 30-as évekbeni írásaiban is jelentkezik. Egyébként, hogy a többi nyugatosban mennyire nem található Spencernek a hatása, sőt ismerete sem, arra csak egy-két adatot szeretnék megemlíteni- Az egyik: nézzék meg Kőhalmi Bélának a Könyvek könyve című kitűnő, a kor megismeréséhez úgyszólván nélkülözhetetlen, 1918-as kötetét, ott Spencer neve elő sem fordul. Mint tudják, ebben a Könyvek könyvében a kor összes kiváló írói, gondolkodói elmondják, hogy kik voltak azok az írók, akik hatással voltak fejlődésükre. Nos Spencert nem említi senki sem. Ignotus talán igen, s Ignotusra valóban volt is hatása. Folytathatnám a bizonyítékokat: nézzék meg a Nyugat bibliográfiáját, Spencer neve nem fordul elő benne. Sem a Nyugatban, sem a Magyar Geniusban, sem pedig a Figyelőben nem fordul elő. Nem tudom, kell-e még több bizonyíték. Emlékezetem szerint a Társadalomtudományi Társaság szabadiskolájában, amely nagy, gazdag programmal foglalkozott a kor jelentős gondolkodóival, szintén nem tartottak előadást Spencerről. Bergsonról, Freudról, Marxról, Machról, Avenáriusról, mindről igen. Spencerről tudtommal soha. Most rátérek Rába Györgynek érdekes előadására. Ellent keh mondanom neki. mert ki kell tartanom régi felfogásom mellett, hogy tudniillik Babits Mihály nem szimbolista volt, hanem realista. Az ellentét itt közöttünk, a nézeteltérés onnan ered, hogy mástmást értünk szimbolizmus alatt. Szerinte, úgy látszik, szimbolista az, aki szimbólumokkal dolgozik. De ilyen alapon Arany János is szimbolista volt, gondoljanak A pusztai fűzre, vagy gondoljanak Tompa Mihályra, akinek allegóriái közel vannak a szimbólumhoz, s akkor ezek nagyobb szimbolisták voltak, mint akár Ady. De a szimbolizmus lényege nem ez. Rába György nagyon jól tudja: hogy például Valéry szerint a szimbolizmus lényege nem más. mint a versnek zeneiséggel való telítettsége. Valéry pedig ismerte a szimbolizmust, hisz már Mallarménak a keddjein megismerkedett