Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

Hogyan szerveződött Szabó Lőrinc költészetében ez a fajta humanizmus? Költészete belső fejlődését tekintve láthattuk, hogy választ jelentett az ember veszélyeztetettségére, a történelem menetében alul maradt egyes ember menekülési vágya objektiválódott benne. Még arra is fel kell figyelnünk, hogy ez a képlet nem az események előrehaladásával alakult ki Szabó Lőrincnél, hanem egyetlen év, 1938 terméke. Mindazt a motívumot, amelyet a következő években felhasznál.megtaláljuk az ebben az évben írt verseiben. 1938-ban ismeri fel a maga számára az embert zsugorító, kiszolgáltató háborús rendet és ekkor keresi rá, éppen a hazai mozgalmak bomlásának, polarizálódásának évében a lehetséges ellenpontot. A történelem a változást, a bizonytalanságot szolgáltatja, az eseményekben való részvétel egyenetlenséget, félreértéseket, vádakat szül — fordul tehát az „örök ideák" felé, melyekre már korábban, a Föld, erdő, isten idején Babits tanítványaként felnézett. így válhatott egyszeriben vonzóvá számára az a fajta babitsi humanizmus, melynek segítségül hívását, már az előző kötet, a Harc az ünnepért szerkesztésének utolsó mozzanataként bejelentette: „Babits Mihálynak, első mesteremnek" ajánlotta. Ez az egyetlen ajánlás azután megmarad 1943-ban is, az Összes verseiben is, csak akkor már a halott költő előtti tiszteletadássá módosítva: „Első mesterem Babits Mihály emlékének". És mindkét esetben fontos ez a különösen hangzó időhatározás. A humanizmusában példává növő Babitshoz fordul Szabó Lőrinc, de nem a példakép-szerep súlya alatt korszerűen át is alakuló, a Jónás könyvében a konkrét cselekvést is vállaló költőhöz. Megelégszik a régi példával, hisz ő épp ekkor a cselekvésben, a társakkal együtt munkálkodásban, a nemzeti költő szerepében csalódott. A Babits régi, statikus örök ideái kellettek neki, így azután találkozás és együtthaladás helyett ismét keresztezték egymás útját: csakhogy Babits előbbre, Szabó Lőrinc visszalépett. Az 1938-as Szabó Lőrinc költői világának megfelelőjét a Versenyt az eszendőkkel Babitsánál találhatjuk meg. Ha Szabó Lőrinc biztonságérzetének elvesztését abban látja, hogy „az események . . . a pártokat és oldalakat forgatták el alattam" (Napló, 1945. április), akkor e panasz költői előképét a Medve-nótában kereshetjük: Fordul a világ, kiborul alólam. És ha Szabó Lőrinc fogolynak érzi az embert az Operáció után című versében, Babits az előző sor folytatásában ismét megelőzi: HÍ' 243