Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

A Szabó Lőrinc-i ember-kép sebesül meg ekkor: ezután már esetlegesen kerül kívül a világon, vagy lesz részese a világ javainak-gyönyöreinek. A világ két részre szakad: a természetes, önelvű életre : Hangok, már hetek óta: madarak, postás, ószeres, az ucca megy és jön, harang az égben, csoszogás a lépcsőn, autó, bicikli, víg gyermekcsapat. és az ebből az egészséges rendből kimaradt „sebesült" emberre: Börtönben vagyok! Bénultan, dühöngve, a távoli zsivajból raklak össze, feltámadt élet, fájdalmas vigasz, De nem áll meg ennél, a Radnótira olyannyira emlékeztető polaritásnál. Nem a polaritás konkretizálása, a „sebesült" létet meghatározó erőtér megvizsgálása felé, e rendszerrel szemben felderengő rend irányába fordul ; — hanem szinte kiesik a vers végén a képből. És vele együtt a világ rendjéből, a ..feltámadt élefből esik ki az ember: és elfordulok, befelé a falnak: ne lássam, hogy úgy tündöklik az ablak s hogy nélkülem is teljes a tavasz. Lét-vers is így az Operáció után, a betegség által a teljességétől megfosztott ember e pillanatnyi jelenetben átéli a nagy lécdrámát: a „nélkülem is teljes a tavasz" tényét. De ez a „sebesülés" nemcsak a személyes létezés végső sebesülésére utal, hanem a fogolylét felé is: az élő kiszolgáltatottságára, arra, hogy az ember nemcsak a halállal eshet ki létezéséből, hanem biológiai megsemmisülése előtt másfajta, a halállal egyenrangú veszélyeknek van kitéve személyisége. És benne van ebben a versben Szabó Lőrinc válasza is erre az esélyre : és elfordulok, befele a falnak: ne lássam; Az életkép szintjén is pontos, a betegre jellemző mozdulat ez, mely a zsánerképet lezáró poént ügyesen készíti elő. Ugyanakkor ez a