Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

poeticájában hagy valami nyomot az első világháború előtti esztendőkben. A mitologizálás, a finom előkelő érzelmek kultusza egy időben szinte belépőjegynek számított a költészet birodalmába. Modern költőnek Ady fellépése után (1906) néhány esztendeig elsősorban azokat tartották, akiket a szimbolista hullám sodort. Késői virágzása ez a szimbolizmusnak. Az 1910 körüli Európában a szimbolizmus már-már a múlté, a költészetben a futurizmus és expresszionizmus próbálja kimondani a következő szót. Azok útja is más irányba hajlik már, akik a szimbolizmustól indultak. Claudel költői eszközeit még a szimbolistáktól örökölt stílus jellemzi, de képei már inkább példázatok. Verhaeren az expresszív zaklatottságú szabadvers felé halad, s Apollinaire már a rejtelmet virágoztatja ki a versben, többet mondva el a kimondhatatlanból, mint amennyit a szimbolisták megsejthettek. A monarchiában azonban a szimbolizmusnak épp ezekben az években alakul ki egy új változata, Rilke, Trakl, s bizonyos értelemben Franz Kafka műveiben. Mintha éreznék a közeli világomlást, azokat az erőket is, amelyek Közép-Európa sorsát a következő évtizedekben meg fogják határozni. Műveiket áthatja az ismeretlen veszélyektől és hatalmaktól való félelem és aggódás, s ez éppúgy jelentést ad a tárgyi világ képeinek, mint a szimbolista szemlélet és stílus. A magyar irodalomban ez a változat alig hat közvetlenebbül, inkább Baudelaire és Verlaine felszabadító hatása érződik, s a második szimbolista nemzedékből Maeterlinckre és Samainre tekintenek leginkább, a németek közül — legalábbis Kosztolányi — Hofmannsthalra és Rilkére. Bizonyára az ő példájuk nélkül is eljutott volna a magyar líra a szimbolizmushoz, illetve az impresszionizmushoz — a befelé fordulás, a szubjektivizálódás már korábban, Vajdánál elkezdődött, Komjáthynál a francia szimbolizmussal egyidőben, a francia szimbolisták ismerete nélkül jelentkezett a szimbolista látás, saját költői fejlődésének eredményeként —, a most közelebbről megismert szimbolizmus azonban felszabadítóan és a fejlődést gyorsítóan hatott, különösen a másra vágyódó boldogtalanokra. Mássá is lett, több vonatkozásban, mint a francia szimbolizmus. Komlós Aladár erről is ír. Mértéktartóbb. A végletesen absztrakt és ezoterikus Mallarmé és Valéry s a téboly látomásait kereső Rimbaud idegenek maradtak a magyar követők számára. A szimbolizmusnak inkább csak az esztétikáját követték s nem a világnézetét. De azt sem mindenben. A könyvekből merített legendák felidézésétől, ami a franciáknál egy időben olyan divatos volt, tartózkodtak. Más lett a szimbolizmus funkciója is, mint Nyugaton. Nyugaton a szimboliz-