Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

ekkor hasonló a szerepe a politikai-társadalmi kérdésekben keresztény-nemzeti hangadónak tekintett Milotay Istvánéhoz. Lendvai, 1920-ban kiadott verseskötete bevezetőjében, így átkozódott: „Nyelve szakadjon mindenkinek, aki ma nem a magyar időket hangoztatja". S hogy mit ért ezen, tanulmányaiból derül ki: „Az igazság és a jövő — írta az Űj Magyar Szemlében (1920. 1. sz.) — azé a magyarságé, amely az akadémizmus és a hamis modernizmus közt gyötrődve, minőségileg újat jelent a kettőhöz képest, s amely legközvetlenebbül kapcsolódik az új európai szellemiséghez." Ez az új szellemiség a forradalmi radikalizmus valamennyi árnyalatát „leleplezi", s távoltartja a szellemi fertőzésekkel szemben védtelen értelmiségtől. A radikalizmus e felfogás szerint nemcsak politikai irányzat; nem kevésbé erkölcsi meggyőződés és ízlés, amely a múlt értékeit tagadva rombolja a vallásos hitet és hazafiságot. Mindebben a Nyugat súlyosan vétkes. Jóval árnyaltabb, az „örök forradalom" tisztázatlan fogalmát eltorzító Szabó Dezső Nyugat-bírálata, amelyet értéktisztelete, a tehetség iráni elkötelezettsége is megkülönböztet. A Nyugat körüli jobboldali polémia 1922 után elhalkul, majd 1927-től kezdve lesz ismét aktívabb. Amikor Berzeviczy Albert az igazi Adyval szembefordított Nyitgattal próbál szót érteni, s amikor ezt a felemás kezdeményezést Fenyő Miksa és Ignotus indulattal, Babits békülékeny udvariassággal utasítja vissza, a Magyar Kultúra — Bangha páter folyóirata — ismét a Nyugatra támad. Némileg különböztet ugyan Babits, Schöpflin, Móricz és az erkölcsrontó, hazaáruló, vallásgyalázó többiek között, ám ez a néhány árnyalat hamarosan eltűnik: „De fölösleges is ezek után a kibékülés. A magyar olvasóközönség annyira elfordult már az úgynevezett baloldali irodalomtól, amely kigúnyol Istent, hazát, vallást és erkölcsöt, hogy lovagjai már alig lézengenek. Esztelenség volna a jobboldali irodalmi irányzattól, ha most e beteg, megrokkant baloldaliak hóna alá nyújtaná segítő karját és ismét levegőhöz juttatná őket... Okos és rövid latin mondás: Cave canem! Őrizkedjünk a kutyáktól." (Magyar Kultúra, 1927. 467. 1.) A Magyar Kultúra munkatársa, Zulawski Andor brosúrát is kiad a Nyugat megbélyegzésére. A politikailag irányított irodalom meghonosításával, a nemzeti lélek ellenálló erejének megtörésével, ízlés- és nyelvrontással vádolja a nyitgatosokat. Elvbarátaival együtt a megbékéléshez utat kereső Berzeviczyt is támadja, s felszólít minden jó magyart: „Ne bocsássunk meg és ne felejtsünk. A magyar társadalom fenntartás nélkül küzdjön mindenért, ami magyar, s minden ellen, ami a nemzeti gondolatot tűzzel-vassal, ecsettel, vésővel, tollal, vagy betűvel gyengíti." Zulawski gyűlöli 13 Vita a Nyugatról 193