Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

sai a közölt novella- és versanyag irányzatosságában, s a műkritika gyakorlatában — tehát követetten — folytatta a polémiát. Ez felelt meg minőségigényüknek, s annak a törekvésnek is, hogy a Napkeletet vonzóvá tegyék a konzervativizmus különböző változataival rokonszenvező, de az újító erőfeszítéseket is becsülő tudósok mértéktartó köreiben. Utóbbiak nézeteit reprezentálja a Napkeletben közölt hasonló tárgyú írásoknál mélyebb, elemzőbb igényű Magyar Szemle-tanulmány, az Irodalmi életünk és társadalmunk című dolgozat. A szerző ebben irodalom és társadalom kölcsönhatásában vizsgálja a huszadik századi magyar irodalom meghasonlottságát, az irányzatokat és küzdelmeiket. A Nyugatot is ilyen elvi alapon, a társadalmi átalakulás folyamatainak szellemi termékeként jellemzi: „ . . . Legnagyobb íróit nem elsősorban ízlésbeli szakadék választota el nemzeti szellemű középosztályunk széles rétegeitől — hisz nagyrészüket nem is olvasták — hanem társadalmi s ezen túl politikai ellentét, mely egy szellem gyermekeinek tüntette fel mindazokat, akik a szakadék túlsó oldalán állottak. A Nyugat mintegy ^egyesítette az elégedetleneket^ és ezért szükségképppen választotta alapelvéül a feltétlen írói szabadság mottóját." (Magyar Szemle, 1930. 124. 1.). A Nyugat konzervatív kritikája mellett már a háborús években — főleg a Magyar Kultúrában és Milotay Üj Nemzedéli című hetilapjában — jelentkezik egy másféle oppozíció, amely a forradalmak leverése után megerősödik, teret nyer, s jóval nyomasztóbb, mint az Akadémia, vagy a Kisfaludy Társaság duzzogása. Ez a demagógiával keveredő bírálat nem a nép-nemzeti költészet normatív esztétikájára hivatokozik, nem a társadalom háború előtti szerkezetének védelmét várja az íróktól. Elfogulatlanságát bizonyítandó, a konzervatív irodalmi körök merevségét, magyar sorskérdések iránti közönyét is támadják azok, akik az ellenforradalom berendezkedése idején a fenyegetettség légkörét igyekeztek kialakítani a Nyugat körül. Lendvai István: Néhány adat az irodalmi patkánylázadáshoz című cikkében (Üj Nemzedék, 1920. 121. sz.) „a proletárdiktatúra idején a magyarságot aláaknázó írók és zsurnaliszták dühöngéseiről" készít feljegyzéseket. Lendvai szerint a nyugatos és a forradalmár írók ereiben egyazon „patkányvér szaladgál". A Népakarat című ébredő lap is a forradalmak előkészítőiként és agitátoraiként ostorozza a nyugatos írókat. Ugyanígy írnak A Nép, a Virradat és a Szózat publicistái. A vezérszólam azonban Lendvai Istváné, a húszas évek Nyugat elleni támadásainak radikális jobboldali ideológusáé. Öt utánozzák elvbarátai az ellenforradalmi sajtó különféle műhelyeiben. Irodalmi vonatkozásokban