Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

elhatározásából fakadt, hanem az, hogy cikke summáját előlegesen közzétette a Nyugatban, mégpedig egy olyan bevezető fejezettel, amelyet, mint mondta, másfél—két évtizeddel korábban írt. Gondolkodásának, problémalátásának történeti folytonosságát és szervességét volt hivatva igazolni ez a bevezető rész, s valóban igazolta is; de egyben említett kötöttségét is. Nemcsak magához az eszméhez, hanem az imént fölhozott közvetítőkhöz is. Mire van szüksége ebben a kegyetlen korszakban a nemzetnek — ez a kérdés vonul végig tanulmányán. Okosságra, a magyarság sajátos történeti okosságára. ,,Nem átváltozásra, magunkból való kikelésre van szükségünk. Inkább magunkhoz való visszatérésre. Magunkbaszállásra" — ez a tanulmány összegző végmondata. A magyar történeti okosság megtestesítője szerinte Deák Ferenc. A magyar népjellem pesszimista, de ebből sem cinizmus, sem kvietizmus nem következik. A kis nép tulajdonsága ez, amely kivárásra rendezkedett be. A nil admirari tulajdonsága a magyarnak, de nem szellemi lustaság a velejárója, hanem szellemi fölény, bölcs belátás és humor. Mind e lelki sajátságok a joghoz való ragaszkodás erkölcsi tulajdonságában összeződnek. ,.A magyar — mondja Babits —, nem szankciók lehetőségétől érzi függőnek a jogok érvényességét. A jog érvényes önmagában, már azáltal, hogy jog, és akkor is, ha senki a világon nem ismeri azt el rajtunk kívül... A jogi állandóság védelme azonban jellegzetesen magyar hivatás." (Nyugat, 1939. I. k. 366. 1., ill. 361—362. 1.) Természetjogról, Istentől származó karizmatikus közvetítésű jogról, fejedelmektől adott autokratikus jogról, szerződésszerű, demokrata társadalmi jogról van-e szó? — erről, sajnos fölvilágosítatlanul hagynak a költő fejtegetései. De e két esztendejének cikkei nem engednek kétséget: Babits a Széchenyi-esszéhez képest visszalépett. Bármi elvontan is, bármi individuálisan is, de ott a demokráciához vezető választás, a társadalmi értelmű erkölcsi döntés kötelezettsége volt jelen, itt, ezekben viszont a jogvédelemé. S bármi ragyogóan állt is ki a zsidótörvények ellen, s bármi élesen óvott is az ,,országgyarapítás" árától, nem kétséges: ez a jogvédelem az üldözöttek jogainak védelmével együtt is a magyar társadalom hagyományos szociális rendjének védelmét is jelentette. Az előbbit a költő csak az utóbbival együtt tudta elképzelni. A joghoz való ragaszkodás jegyében hozhatja meg gyümölcsét a magyar jellem, a magyar okosság másik alapvonása, az okos kompromisszumok képessége — így fonta tovább gondolatát. A gyakorlatban történhetnek időleges hatalmi változások, amelyek