Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

ugyanakkor pedig szerkesztői jogot biztosított Hatványnak is. A július 1-i szerződést Hatvány a február eleji kényszerű meghátrálás után bizonyos elégtétellel vehette tudomásul. A gyakorlat azonban rövidesen megkérdőjelezte Hatvány szerződésbe foglalt jogának tényleges értékét. Mivel Osvátnak július 1. után is döntő szerepe volt a szerkesztésben, Hatvány szerkesztői joga nagyrészt csak formális maradt. A Nyugatot változatlanul elsősorban Osvát szerkesztette, s a szerkesztés munkájában továbbra is lényegében a korábbi elvek számítottak irányadónak. Érthető hát, hogy a július 1-i szerződés életbe lépése után hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a szerződésben kifejeződő kompromisszum — a kezdeti látszat ellenére — valójában nem oldotta fel a Nyugaton belül feszülő ellentéteket. Az ellentétek feloldatlanságát félreérthetetlenül jelezte, hogy Hatványt július 1. után is intenzíven foglalkoztatta egy már korábban megfogant terve, nevezetesen, hogy a Nyugat szerkesztésének kérdéseit a folyóirat olvasóinak nyilvánossága elé viszi. Hatványban ez a szándék még február első napjaiban született meg. Realizálását jó ideig Ignotus gátolta meg, aki nyomban átlátta a Havany szándékában rejlő veszélyeket. Ignotus ugyanis jól tudta, hogy egy a Nyugat szerkesztését bíráló vagy a szerkesztés kérdésében különvéleményt bejelentő cikk megjelentetése, amire Hatvány gondolt, nemcsak a Nyugat válságát mélyítené el, hanem ezen túlmenően alkalmat szolgáltatna arra, hogy a konzervatív lapok — élükön a Nyugat ellenében létrehozott, az év januárjában indított Magyar Figyelővel — leszámoló hadjáratot kezdjenek a Nyugat s a modern magyar irodalom ellen. Világosan felismerte Ignotus azt is, hogy egy ilyen, a Nyugat táborának belső ellentéteit célba vevő és kiteregető hadjárat könnyen végződhetne e tábor sorainak felbomlásával. Éppen ezért az első perctől tudatosan törekedett arra, hogy Hatványt eltérítse szándékától, s kifelé megőrizze a Nyugat köré tömörült írók egységének látszatát. Az év nyaráig Ignotusnak sikerült is rávennie Hatványt, hogy lemondjon tervezett cikke megírásáról. Ekkor azonban már kevésnek bizonyult Ignotus szava. Hatvány, aki mindaddig meghajolt Ignotus érvei előtt, most alkalmasnak érezte az időt, hogy — élve szerződésileg kikötött szerkesztői jogával — kiadói tapasztalatai összegezésének ürügyén, s némileg elégtételül önmaga felé Irodalompolitika címen terjedelmes cikk keretében tárja a Nyugat olvasói elé azokat az elveket, amelyeket a folyóirat szerkesztésében követendőnek vélt. A Nyugat augusztus 1-i számában napvilágot látott, az előzőekben már idézett cikk — feltehetően elsősorban Ignotus érdemeként — meglehetősen burkoltan, a kívülállók számára ke-