Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

vukat, s a szerkesztés körüli viták kipattanása után — különböző motívumoktól indíttatva — döntő többségükben egységesen és nyíltan Osvát mellett sorakoztak fel, kijelentve, hogy a Nyugatba csak addig írnak, amíg azt Osvát szerkeszti. A folyóirat írói többségének ez az állásfoglalása tehetetlenné tette Hatványt, aki február elején végül is arra kényszerült, hogy aláírjon egy nyilatkozatot, amelyben másfél évre garantálta a szerkesztés tekintetében Osvát addig magáénak tudott jogait. A szóban forgó nyilatkozat aláírása rövid időre, gyakorlatilag mindössze néhány órára, azt a benyomást keltette, hogy a nyilatkozattal nyugvópontra jutottak a Nyugat körül támadt bonyodalmak. Valójában nem ez történt. Hatvány ugyanis nyilatkozata aláírásának másnapján kijelentette, hogy az előzmények után lehetetlennek tartja az együttdolgozást Osváttal, éppen ezért el kívánja adni a Nyugatot. Noha. mint említettem, a Nyugat íróinak nagyobb része Osvát pártjára állott, a maga álláspontjával Hatvány mégsem maradt egyedül. A felmerült problémák elvi részét illetően az ő felfogásával azonosította magát Ignotus. Hatvány mellé állt továbbá a Nyugat két olyan tekintélyes írója, mint Kaffka Margit és Szomory Dezső, végül Hatvány nézeteivel vállalt közösséget a Nyugat minden tekintetben legfontosabb egyénisége, Ady Endre, aki a folyóirat másfél éves válságához kapcsolódó eseményeknek Hatvány mellett legfőbb szereplője volt. Ady a Nyugaton belüli válság nyílt kirobbanásakor Párizsban tartózkodott, a válság részleteiről így csak a különböző hozzá írt levelekből értesült. Mivel e levelek kimerítő tájékoztatást nyújtottak, nem volt nehéz fölmérni az otthon történtek komolyságát. Ady az első pillanatban felismerte, hogy a válságban nem egyszerűen két ember összeütközéséről van szó. hanem hogy benne a Nyugat s vele együtt a modern magyar irodalom sorsa forog kockán. Éppen ezért, noha az elvi kérdések tekintetében Hatvanyval értett is egyet, a Nyugatban testet öltő közös ügy érdekében elsősorban a felszabadult indulatok csillapítására s a szemben álló nézetek közötti kompromisszumra törekedett. Ez a szándék diktálta ekkor Ady nem egy Párizsból hazaküldött levelét. A Nyugat válságában egymással szembekerült két nézet közti ellentét s a szemben álló felek részéről felgyülemlett indulatok tompítására nemcsak Ady tett kísérletet. Hasonló megfontolásból ugyanerre törekedett Ignotus is, aki élőszóban s levelek sorában elsősorban Hatványt igyekezett mérsékletre, józan magatartásra bírni. Ady és Ignotus egymástól független törekvését azonban csak részben kísérte siker. Mérséklő-csillapító magatartásukkal elejét tudták egy időre venni Hatvány és Osvát további összeütközé-