Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)
nek kritikájaként jelentetett meg, ily megfogalmazásokra ragadtatta magát: „Ezen a helyen figyelmeztetni kötelesség azokat, akiket illet, hogy a magyarországi szociáldemokrácia a szépirodalomban cserbenhagyta a népet." Csizmadia olyan vitát kavart, amelynek kapcsán megzavarodott a Népszava és a Nyugat egymáshoz való viszonya. Bresztovszky Ernő a Népszava következő számában Ady mellé áll: „A forrongó új irodalomnak a szocialista ideológiához való közeledését a szocialista lap azzal mozdítja elő, hogy teret ad neki." Somogyi Béla Nyilatkozata, elfogultan védte Bresztovszkyval szemben Csizmadiát (Népszava, 1909. január 31.). — A lap február 7-i számában a pártvezetőség nyilatkozik, s összegezi a február 3-i ülés eredményét: nem tartaná helyesnek, hogy beleszóljon az irodalmi vitákba, a maga részéről a lap hasábjain minden véleménynek helyt kíván adni. A Szociáldemokrata Párt tétova állásfoglalása jelzi, hogy nem ismerték fel Adyban a társadalmi progresszió irodalmi vezéralakját. Nem értették meg Adynak Párizsból küldött válaszát, a „Tiétek vagyok" egyre visszatérő hangsúlyos vallomását. (Küldöm a frigy-ládát.) Ady nagyonis jól tudta, mit jelent ez az irodalmi háborgás, mi ez a forradalmas láz, amely a jelenkori magyar irodalmat fűti. „Örülök — írja —, hogy én írhatom meg véletlenül legelőször, de mindenesetre legnyíltabban, hogy ez az egész új, mai irodalmi kalamajka sohse lett volna meg a szocializmus magyar felnövekedése nélkül. Gazdaságilag a legokosabb isten se tudná, mikor szabadít fel bennünket a szocializmus, de a lelkeinket kezdi már szabadokká tenni." (Ady: Irodalmi háborgás és szocializmus) E vita után már nem áll helyre a korábban kialakulóban levő együttműködés a két tábor között. A Nyugat ugyan továbbra is közöl kritikákat proletárírók műveiről, Bresztovszky Ernő, Madarász Emil, vagy Révész Béla könyveiről, de mindez már esetlegesnek látszik. A további időszakot a hol fellángoló, hol időnként elcsituló viták jellemzik. Átmenetileg egy-egy nagyobb esemény még közelhozza az írókat (például az 1912. május 23-i tüntetés), de ez is csak rövid ideig tartó egybehangoltságot eredményez. A fő vitakérdés: politikum vagy esztétikum? A kritikus cikket Bresztovszky Ernő közli a Szocializmusban. A Nyugat új kiadványainak elemzése közben kérdőjelezi meg a Nyugat l'art pour l'art művészetének létjogosultságát. „Ha új művészetet teremtettem, végeztem munkát a szociális megújhodás terén is. A művészetalkotás szerves része a társadalmi munkának akkor is, ha nem akar az lenni, ha levegőben lógó l'art pour l'art okoskodással mindenen kívül, vagy pláne fölülállónak tartja magát. És éppen ezért a megállapításért íródott meg ez az őszinte értékeléssel kezdődő megróvási kaland:
