Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

KÁROLYI AMY Nem tudom, hogy nem vagyok-e ünneprontó. Én nem szeretem Adyt. Túl sok benne a lila meg a sárga. A pózos, a felfűtött és sokszor bizony a mesterségesen felfűtött, a pózbaállás. Persze lehet, hogy ez temperamentumbeli különbség. A hiba bizonyára nem Adyban, hanem bennem van. Viszont ha van költő, akinek a politikai költészete jó, akkor ez Ady. És a politikai versei közé számítanám az istenes verseit is. Ellenkező előjellel ezeket is politikai verseknek érzem. Küzdés, küszködés, birkózás a hatalommal. Égi és földi hatalommal. Olyan birkózás, ahol a csontok ropognak, az inak szakadnak és a gerinc törik. Azt hiszem, ennyit tudok mondani. Engem mindig mások vonzottak, a hűvösebbek, a befeléfordulóbbak, az elgondolkozóbbak, eltűnődőbbek. Nem ez az eruptív, ez a kissé pózosan eruptív erő. Persze mindazt, amit mondok, úgy 25—30 éves énem mondatja velem, és hogyha az ember újra jó alaposan átolvasná s újra átélné, hát bizonyára sok minden mondanivalója lenne a mostani én számára is. 1968.