Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)
taltam, abból azt a tanulságot szűrtem le, hogy nem él a fiatal szívekben, ahogy megprófétálta. A fiatal szívekben más költők élnek. Alkotó irodalmunkban is alig él Ady hatása, vagy ha él, csak igen áttételesen. Ady-iskola nincs. Ami volt is, lényegében epigonizmus volt. Az én fiatalkoromban voltak Ady-epigonok, tömegben voltak, de vessük össze az ő hatását a Petőfiével, vagy Aranyéval. Petőfi, Arany a költészet mindennapi kenyerét tették az asztalra. Ha valaki a Petőfi-iskolához, vagy az Arany-iskolához tartozott, nem kellett okvetlenül epigonnak lennie. Ady — különösen a maga korában — oly mértékig különös, egyéni, sajátságos képzelet járással, szókötéssel, ejtéssel, fordulatokkal fejezte ki magát, hogy aki azt utánozta, első lélegzetre, első mondatra, első verssorra lelepleződött: s ezért olyan költő, aki egy kicsit adott magára, nemigen követte Adyt. Legalábbis a stilisztikáját, stílusát nem. A másik, erősebb hatás, ami kevésbé lemérhető, ami azért véleményem szerint sokkal hosszabb ideig, máig is nyomon követhető, a költői magatartásban, a költészet közéleti ihletettségében figyelhető meg. Hogy a magyar lírának van egy ilyen igen erős közéleti, politikai, ha tetszik nemzeti hangsúlya, az az én nemzedékemben nem utolsó sorban Adytól öröklődött tovább. Ahogy mondtam, ő az én fiatalságom idején mindennapi, közvetlen politikai viták tárgya, érve, ellenérve volt. De már akkor meglehetősen kettészakadt az Ady-követők tábora. Az egyik tábor az az osztályharcos politikai iskola volt, amelyik Adynak különösen a proletárforradalmi verseire és publicisztikájára esküdött. A másik az a mélymagyar, nemzeties iskola, amelyik Adyban a magyarság, a magyar fajta, magyar nép éneklőjét, a magyar sors inkarnációját látta. Véleményem szerint mind a kettő Ady költészetének egy részletét emelte csak ki, vagy abszolutizálta. Annak, hogy Ady sok vonatkozásban háttérbe szorult, egyik fő oka, vagy inkább: jellemzője az Ady utáni politikai ihletű költészet előrenyomulása. Emlékszem, József Attilával is, Illyés Gyulával is beszélgettem Adyról és mind a kettő körülbelül úgy viszonylott hozzá, mint a macska, mikor visszafelé simogatják. Akiben Ady az én nemzedékem írói, költői közül erős fermentáló, élő erő volt, az Németh László. Ö is prózába áttéve, részben Szabó Dezső útjain kereste kezdetben a kifejezést. A másik pedig, aki ugyanilyen felesküdt embere volt Adynak, főként Ady publicisztikájának: Féja Géza.