Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

HÉRA ZOLTÁN Hogy hogyan látom ma Ady jelentőségót, hatását a mai olvasóra és a mai irodalomra? Attól függ, mit értünk költői hatáson. A közvetlenebb, agitatív szuggesztiót-e, vagy valami mást. A negyvenes évek második felében főként ezt értették Ady hatásán, mint ahogyan akkor Ady sokunkra így is hatott. Profetikus lényével, próféciájával. A nagy tömegmozgások idejét éltük akkor, és Ady, költészetének forradalmi hevével, ehhez szolgáltatta az ünnep elemeit. Miként két másik nagy költőnk, Petőfi és József Attila is. Nagy szellemek még sohasem ugrottak nálunk oly hirtelen talpra, sohasem dolgoztak olyan serényen. Még valamilyen munkamegosztás is kialakult közöttük. Petőfi naiv szilajságának fényét adta az ünnephez, József Attila gyengéd megindultságának a fényét, Ady a messiási tüzet és pompát. Ady ma természetesen nem így hat, és sokan — úgy tapasztalom — ezt tartják az ő hullásának, „népszerűsége csökkenésének". Nem minden mellékgondolat nélkül. Ady „elavulásával" bizonyos esztétikai dogmáknak szeretnének érvényt szerezni. Annak a dogmának például, hogy a politikum fertőz, hogy egyenletes és tartós sugárzása csak az örök dolgok költészetének lehet. Igazuk volna, ha Ady nem lett volna Ady. Ha nem derült volna ki éppen az ünnep elmúlásával, hogy lírája nemcsak a nagy messiásgesztusok költészete. Hogy nagy költő, nagy, tehát gazdag egyéniség, sok mindent magába foglaló, a messiási haragokat ós keserveket is így vállaló. Hogy az „örök dolgokban" is ő az igazán avatott, kortársai közül a legavatottabb. Sok mindennel hat ma Ady, de leginkább ezzel, emberi, költői teljességének példájával. Hogy ő élhette és fejezhette 'ki nálunk a Mindent, neki adatott meg, hogy Minden lehessen, egyként mutatva gyötrelmet és mámort, megaláztatást és dicsőséget, bizonyosságot és a sejtést. Ebből a szempontból nézve igazán szerencsés korban élt. Egyszerre lehetett lázadó és megőrző, vert és győzel-