Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

Csodálatos áhítattal tudta mondani Ady ezt a szót: ember, emberiség. Értékelő hangsúlyt kaptak nála ezek a fogalmak. A saját partikularitásán, szűk, egyéni világán, sorsán túllépve, a nagy egészben — az emberiség szintjén — gondolkodva, élve, ott munkált benne — ahogyan írta — az „istenként talpra álló ember", az „istenülő ember" — a nagykorú ember büszke kívánalma. S „perzselt hitek, tervek" közepette sem adta fel soha ezt a benne élő hitet. Végkifejlethez jutott el a dráma. Az egyéni élet, a személyes, percnyi sors nihilbe lökő, bomlott, szédítő fájdalmain túl érződött folyvást a történelem érve, a valóság sodrása: az örök természet s a vele egybeforrt, egylényegűnek vélt, küzdő emberiség győztes vonulása. S stílust teremtett, magatartást formált az életműnek ez a centrális élménye. Átallakult, új — általános érvényű, humánus — tartalmat kapott így Ady költészetében hajdani magyar kisurak „eb ura fakót" kiáltó, hetyke, kuruc daca. Áthumanizálódott, összemberi jelentésűvé vált, mi pusztán magyar volt: a veszélyeztetett emberségnek lett tiltakozó szava. „Csak azért se győzhet a Mindegy" — hangzott Ady verse, hiszen az embernek — ahogyan írta — „amíg csak van ember, megállni nem lehet". Kibontakozott ennek a költészetnek legfőbb sajátsága: a reménytelennel feleselő remény, a diszharmónia fölött élő harmónia, — a költő kedvelt kötőszavából fogalmat alkotva: fölmagasodott a mégis morálja. S a huszadik századi magyar szellem egyik legnagyobb vívmánya jelent meg ezzel. Az Ady-féle „mégis", „csakazértis" — „a protestáló hit, küldetéses vétó" konok magyar daca — hatott és élt tovább Bartók zenéjében, Lukács esszéiben, József Attila, Radnóti, Illyés új, korszerű lírai realizmusában. Ez a minden tépő diszharmóniával szembeforduló harmónia4gény, a nem-ek ellenében folyvást mondott igen ad egyéni színt, sajátos vereté t nem pusztán Ady lírájának, de a huszadik századi magyar szellem vele kezdődő, legjobb, legkorszerűbb vonulatának is. Nem utolsó sorban ez biztosít ennek kitüntető helyet a világfejlődésben. 1972.