Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

természetesen, úgyhogy ilyenformán én tényleg nem érzem magam, ebből a szempontból, Ady adósának. Megmondom őszintén, Adyval úgy voltam, hogy amikor tragikus helyzetben éreztem magam, a háború alatt, az ötvenes években, akkor újra és újra hozzá fordultam. De mindig hiányoltam is nála azt, amit például mindenki másban megtaláltam, az oldottabb verseket, szóval az oldottabb, harmonikusabb oldalát. Egy kicsit csinálta is a szerepét magának, az átkozott költőét, tudja, ez az érzésem róla. Amikor közelemben éreztem, akkor viszont éppen a tragikusságával került közel hozzám. Szóval nagyon a magaménak éreztem a háború alatt és az 56 körüli időkben. Fiatalságomat leszámítva, mikor végigolvastam mindent, amit találtam, felnőttkoromban ez a két időszak volt az, amikor én magam közel kerültem hozzá. Hogy hogyan lehetne jobban megszerettetni a mai ifjúsággal? Hát nézze, az természetes folyamat, hogy bármilyen nagy költőről van szó, és bármennyire zászló is a maga idejében és a maga nemzedékének, az a nagy, roppant erős hatás, ami Adyé volt, az kopik az idők változásával és hogy a zászló már nem zászló. De itt nemcsak erről a természetes kopásról van szó. Ebben, ahogy céloztam is rá Petőfiről szóló cikkemben, azt hiszem, hogy nagyon sok bűne van az iskolának, és hát magának annak a 20 éves folyamatnak, ami bizony nagyon sokszor kompromittálta mindazt, ami forradalmiság volt. Révai vulgarizált és leszűkített. Most mire ez lekerült a diákokhoz, mi is lett belőle? Utaltam rá, hogy egy ilyen minta elemzést hallottam a rádióban egyszer. S megdöbbentő volt számomra, hogy teljesen áthangolták az Ady-verset, a Havasok és Riviérát annak a kornak a politikai szólamaira. Úgyhogy mire ez kielemződött, addigra a legközönségesebb, aznapi újságokban olvasható szólamok jöttek ki Ady Endréből. Egyszerűen elriasztották tőle a gyerekeket. A költői értékek teljesen elsikkadtak. Azért Ady nem csak politikus volt, azonkívül még valami más is volt. így aztán sikerült, legalábbis 57-ig az iskolában tönkretenni Adyt. Nem tudom, egyébként most mit csinálnak vele, jobb-e a helyzet? De addig a fiatalokat teljesen elriasztották tőle. Egyébként ez nemcsak Adyra vonatkozik, hanem József Attilára, Petőfire is. Az utódoknak, különösképpen azoknak az utódoknak, akik valóban egészen testközelségben érzik, volna az a dolguk, hogy helyreállítsák a valóságos képet, a bonyolult képet és a teljes képet Adyról, mint ahogy folynak most kísérletek, hogy a Petőfi-kép részben elanekdotázott, részben pedig szintén vulgarizált figurájának helyébe tegyük ennek az egyszerűségében is nagyon bonyolult embernek, költőnek valóságos alakját. Adynál méginkább ez a helyzet.