Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

ő maga munkájában világos szavakkal felihív. A nemes gróf ti. maga „kéri, hogy ne kíméltessék; mert korántsem fekszik szívén annyira az, hogy ellene senki ki ne keljen, mint a valónak kitüntetése, mi nélkül nincs ránk nézve üdv." Teljesíteni fogjuk e kérést, nem azáltal, hogy ellene kikelünk, mert hisz gróf Széchenyi múltja, s hisszük jövője is, a szabadság ügyével feloldhatlanabb kapcsolatban van, hogysem tőle legőszintébb tiszteletünket csak egy percig is megvonnók, — de azáltal, hogy a dolgok valódi állásának kitüntetésén dolgozunk. A tisztelt gróf nincs az ellenzék tábora ellen (40. 1.), mit alig remélhetnénk, miután a 10. lapon elmondá: hogy e tábor „nemcsak hasznot nem hajt a honnak többé, de mind az alkotmányt, mind a nemzetiséget oly bajokba s oly kétes állapotba süllyeszthetné, mikből azután egy isten sem menthetné meg fajtánkat;" a tisztelt gróf nem becsmérli az ellenzéket (40. 1.), mi csakugyan több, mint mit azon párt érdemel, melynek eljárása, a t. gróf szerint „uralkodási vágygyal egybeszőtt gyermekies dac; lovagiasság körüli emésztetlen ideák, s végre hazai viszonyaink fel nem fogásának eredménye" (77. lap); sőt a tiszt, gróf (147. lap) kimondja világosan: miként felfogása szerint „a nemzet egy részének tekintetet érdemlő ellenzéki osztályba szükség alakulnia. Mert oppositionalis ellenőrség nélkül a legjobb cél is vajmi könnyen viseli az önkény színét", mit ismét nem várhatunk, miután a 37. lapon „minden magyarnak, ki nemcsak frázisokkal és szemfényvesztésekkel, de tettleg jobban szereti a hazát, mint saját magát, szoros kötelességül tétetik, mindent elkövetni, hogy a magyar ellenzék túlsúlyra ne emelkedjék.'' A nemes gróf ellen nekünk ellenzékieknek tehát nem lehet panaszunk, „ő mindazon értelmet, elszántságot, aktivitást és hazafiságot, mely az ellenzékben létezik, korántsem kívánja kisebbítni, zsibbasztani vagy éppen megtörni; hisz nem hagyta el istene, hogy magqar létére, mintegy öngyilkosként a magyar oly nagy részének erejét és lelkesedését iparkodnék kisebbíteni, fagyos vízzel leönteni. Ily rossz számítás, vagy ily féle bűnös szenvedély soha nem fért hozzá, nem, de ilyes csak egy pillanatig sem villant agyvelején keresztül." (40. lap). Alkotmányos úton minden haladás csak két párt ellentéte által eszközölhető, melyet az emberi test két lábához hasonlíthatunk, melyeknek feladatuk egy, s csak helyzetök különböző. Valamint egy láb a testet, úgy egy párt alkotmányos közállományt nem tarthatna fel, a test mindkettőre támaszkodik, s csak úgy baladhat, ha mindenik a másikat megelőzni iparkodik. Különböző oldalokon haladnak előre, de a látszólag egymástól eltérő törekvés egy célhoz vezet. Gróf Széchenyi igen jól tudja ezt, maga felhozza, hogy „minden, mi alkotmányos országban oppositionalis ellenőrség nélkül történik, csaknem mindig magán hordja az értetlenség szagát" (147. lap); nem hogy az oppositio minden súlyát veszítse el, hanem csak hogy túlsúlyra ne emelkedjék: ez kívánata; politikájának rövid öszlete, melynek követésére minden magyart, ki nemcsak frázisokkal és szemfényvesztések-