Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

bebizonyítani. S ily tények ellenében önök kedvezőnek merik hirdetni földanívelő osztályaink helyzetét? önök, kik földmívolőinkről szólva maguk bevallják: „mikint leikök elszomorodik e nyomorúság alatt elkorcsodott, elbénult s elidomtalanodott emberfaj szemléletén", kik falvainkat, vagyis azon helyeket, melyekben népességünk (kilenctizede lakik, sár és porból kinőtt nádfödél-csoportoknak nevezik? Mikint férnek össze ezen állítások a következtetéssel, hogy a hazának csak jó útra van szüksége, hogy népessége egyszerre boldoggá váljék? Mintha bizony nem ismernénk utakat, melyeken a táblabíró és alispán kényelmesen elhalad, s mely a jobbágyokat, kik annak elkészítésére kényszeríttettek, tönkretevé. Csaknem keserű gúnykint hangzanak szavaik. — Mi a nyomornak okát, mely a közfigyelmet most második éviben vonja magára, de mely régen létezett, mielőtt az valakinek figyelmét magára vonta volna, tisztán azon viszonyokban találjuk, melyekben földmívelő osztályunk — azaz majdnem az összes nemzet — századok óta él. — Nemcsak hogy proletáriusoktól menteknek nem hisszük magunkat, mi be merjük bizonyítani, hogy jobbágyainknak legnagyobb része saját földeit a létező feltételek alatt mívelve el nem élhet, s hogy azon 750,000 jobbágy család között, kik úrbéri telkeinken laknak, a tetemesen nagyobb rész napszám és más mellékes keresetek által szerzi meg szükséges élelmét, s eszerint valóságos proletárius. Proletárius oly országban, hol ipar nincs, s hol ekképp a proletáriusnak sorsa a legszomoruabb. Oly országban, hol az összes közteher az ő vállain fekszik. Mindezen egyes tételek bebizonyítására, ha azok a B-P. Hiradó által kétségbe vétetnének, készeknek nyilatkozunk. Itt fekszik a köznyomornak oka. Csak akkor nem leend az évenkinti ínség e haza normális állapota, ha ezek változnak. E nézetekből kiindulva sorozandjuk el a közelebbi számokban teendőinket. * * * A NYOMOR ÉS ÓVSZEREI IX „Ha az ember reformjait nekik (t.i. a szenvedélyes reformereknek, kik közé, úgy reméljük, mi is számíttatunk) valami szabadságos lére nem készíti, nagyon nehéz őket kielégíteni, annál kevésbé enthuziazmusra ragadni": így szól az elmés B. P. Hiradó 518-ik számában. A hangból, mellyel e szavak mondatnak, úgy látszik, hogy a cikk irója e szakácsias kifejezésben valami igen jóízűt vált a közönség elébe tálalni;