Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Major Ottó: A szerző nagyvonalú életrajza...

jutottak, Aczél Tamásra és Méray Tiborra. A kötet elé Komlós Aladár írt előszót. 3. Komlós Aladárt évek óta ismertem. Az új magyar líráról írott könyvén, az írók és elvek esszékötetén, és emberi példáján fiatalok nemzedéke nevelkedett. Házitanítóskodásom megtakarított pengőiből előfizettem a Nyugatra, majd a Magyar csillagra; kaptam illetményköteteit. Könyvekben és folyóiratokban kísérhettem figyelemmel Komlós Aladár írásait. S amikor később az irodalmi önképzőkör ifjúsági elnökévé választottak, ő lett a tanár-elnököm. Lemondani is együtt kényszerültünk öcsém letartóztatása után. (Jegyzőmet az önképzőkör üléséről hívatták ki a nyomozók.) A prózaírásban Komlós Aladár volt a mesterem, s annak tekintem őt ma is. A kapcsolat, ami hozzá és feleségéhez, Palotai Erzsihez fűz, negyedszázada változatlan, ök kézirataim első és legszigorúbb olvasói. Említettem már, hogy öcsémet mindinkább a politika vonzotta, engem az irodalom. Űtjaink tizenhat éves korunkban végképp kettéváltak. Ö mozgalmi életet élt, én irodalmi életet. Vajda János társaságbeli barátom vitt el Kosztolányiékhoz, ahol baloldali literátorok adtak egymásnak találkozót, iszogattak és vitatkoztak virradatig. Néhány évvel később, nem messze a Kosztolányi-villától, a Logodi utcában egy másik irodalmi szalon alakult, Mesterházi Lajoséknál. Itt a legidősebb köztünk a házigazda volt: huszonöt éves, de az átlag életkor húsz év körül mozgott. Ez a társaság csürhének nevezte önmagát, s valóban vegyes összetételű volt. Egykori Eötvöskollégisták, munkásírók, Horváth Árpád-szeminaristák, baloldali újságírók, kicsapott diákzsenik, jószándékú dilettánsok és valódi tehetségek együttese. Néhány nevet csak jellemzésül: Honti János, Szüdi György, Földes Gábor, Mándy Iván, Rába György, Antal Gábor, Vidor Miklós, Baróti Dezső, a néprajzos Vajda Laci, Végh György, a tehetséges Zempléni István voltak e társaság legállandóbb tagjai. A vendéglátó ifjú házaspár kedvessége tartotta össze őket, és a mostoha élet, mely így-amúgy valamennyiünket sújtotta. Egymást 'csodálták, vesézték, biztatták, s ki nem fogytak az antológiaszerkesztésből és a lapalapítási tervekből. El is jutottunk egy antológia összeállításáig, Katakomba címen jelent volna meg. Kiadóval is tárgyaltunk már a Zeemann-kávéházban, de közbejött a német megszállás, ez véget vetett ábrándjainknak és összejöveteleinknek. Jártunk természetesen kávéházakba, a Bucsinszkyba, a Zeemannba, a Múzeumba, a Margit-sörözőbe. Az elsötétített háborús Buda-