Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Major Ottó: A szerző nagyvonalú életrajza...

életem szellemi szenzációit is többnyire ő közvetítette. Fogékonysága és páratlan memóriája szegényes otthonunkat a múzsák hajlékává tette. Ami hiányzott a könyvespolcról, ott volt az ő fejében; egyfolytában órákig mondott verset, ezt nevezte hangos antológiának. Sorra hódította meg a magyar költészet tartományait. Gyermekként szinte, ő fedezte fel számunkra Adyt, a Nyugatot s később József Attilát is. Máig sem értem, hogyan szívta magába őket. Tanulni sohase láttam s — odahaza — olvasni is ritkán. A jó tanuló én voltam (eminens diák ugyan én se), s természetesen a magasabb növésű, a gondozottabb, a törekvőbb is. A katalizátor szót nem véletlenül használtam imént. Testvéri kapcsolatunkat, míg élt, ez jellemezte leginkább. A versengés, a vita, ami olykor bizony, az én fölényeskedésem következtében, már-már verekedéssé durvult. Érdeklődési területünk mindig érintkezett, de ő kezdetben vallásos volt, engem a filozófia izgatott, én közéleti embernek készültem, ő forradalmárnak. Én kitartó szorgalommal írtam világrendítő gondolataimat, őt a direkt akcióvonzotta, s gyerekfővel összeesküvésekbe bonyolódott, ö gyönge testalkata ellenére is szép volt és természetes, én szerepjátszó, telve mesterkélt pózzal és féltékenykedéssel. Közös munkánkra egyre emlékszem. Tizenhárom évesek lehettünk. Regényt kezdtünk írni — Dickens modorában, a Pickwick klub hatása alatt egy Kisdiófa utcai borbélyműhelyről. Ez az egyetlen közös munkánk befejezetlen maradt. De közös munkának számíthatom sokszorosított diákújságjainkat is. Egy ilyet megkímélt az idő; egykori gimnáziumi igazgatónktól, a neves finnugor nyelvésztől kaptam húszéves érettségi találkozónkkor. Hajnal a címe. A beköszöntő vezércikket öcsém írta, aki társszerkesztőként a lapot is jegyzi, öcsém így buzdítja a lap diákolvasóit: „Megnyitjuk hasábjainkat, fiúk, írjatok bele. Hadd tudja meg mindenki szellemi felkészültségteket, és így természetesen erkölcsi sikert is arassatok. Csak egyetlenegy célunk van: intelligens, művelt ifjúságot felmutatni a közvéleménynek, megismertetni Magyarország méltó fiait!" Egy másik cikkből, ami a felvidéki területek „visszacsatolását" ünnepli (Végre a címe; ezt is öcsém írta), kiderül, hogy a lap 1938-ban készült, vagyis tizennégy évesdk voltunk akkor. Én ebben a számban Nagy gondolkodók címmel cikksorozatot kezdek, ekképpen: „Mielőtt rátérnék a címben megjelölt tárgyra, röviden megemlékszem a Sokrates előtti filozófiáról..." öcsém volt az én első nagy emberi élményem. Nemesebb, tisztább, önzetlenebb lélekkel és ragyogóbb tehetséggel azóta sem találkoztam. Sovány testében megtörhetetlen szellem lakott. Letartóztatása után rettenetesen megkínozták, a rendőrségről vérrel át-