Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)
Lengyel József: A munkáról és munkámról
is; az Ür büntetésnek szánja: ..A te orcádnak verítékével egyed a te kenyeredet." És úgy látszik, ma se változott e vélemény. Ezért igyekeznek az emberek gépeket konstruálni, melyek meggyorsítják, megsokszorozzák és. nem utolsósorban, megkönnyítik például a kubikosok, bányászok, rakodómunkások és matematikusok nehéz munkáját. Szeretném, ha nehéz munkák elvégzői több fizetést kapnának, mint akik munkájukat nyilvántartják, avagy dicsérik . . . Nem tarlom indokoltnak, hogy magasabbb rendűnek és szelleminek tartják azt a munkát, melytől nem piszkolódik az ing és nem izzad a hát. Szellemileg is magasabb rendűnek tartom például egy jó vincellér munkáját, mint egy borátvevőét, egy kazal- vagy asztagrakó pontos, gondolkozást és mérést kívánó munkáját, mint azét a kis számolóét, aki mérőszalagot dob át a kazlon és kész séma szerint kiszámítja a kazal súlyát. Az egyén és a társadalom, az ön- és fajfenntartás követeli, hogy az ember dolgozzék. De a jó munka akkor kap csak nemességet, ha emberi kapcsolatban is jó. Ha ez nem így volna, dicséretet érdemelne egy szorgalmas keretlegány. Hát még a főnöke! De a valóság a keretlegények eseténél sokkal szövevényesebb kérdések megoldását követeli. Amikor a jó. szép, zseniális munka egyszerre a megsemmisülés poklába vezet. Az Amerikában dolgozó atomfizikusokra gondolok, a gyötrő bűntudatra Hirosima után. A munka csak munka. Nemessé, megbecsülendővé azáltal lesz, hogy az embertársaink jóvoltát és jólétét segíti. Ebben egyenrangú a tudós, aki matematikai alapkutatásokat végez, és a kubikos, aki egy ház alapzatát ássa. Ha az olvasó, idáig jutva, talán megkérdezi: mikor lesz már szó az írói munkáról? — akkor azt felelem: véges-végig az írói gyakorlatról volt szó. továbbá annak egyik fontos mesterségbeli részéről: a pontos fogalmazásról.