Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Kodolányi János: Visszapillantó tükör

nem-történtté a létemet? Eletem során néhányszor előfordult kisebbnagyobb, néha veszedelmes öngyilkossági kísérleteimtől eltekintve, amikor ezt az ..én vagyok"-ot szerettem volna elnémítani, de akkor is. hogy én voltam, azt már nem tudtam volna. Most visszafelé kérdezve, megint csak azt mondhatom: miért születtem? Miért vagyok? Miért kell lennem? Miért kell innen eltávoznom? Nem önként, do belenyugvással. Miután érzem, hogy a végére érkeztem, és tudom, hogy mindennek elkövetkezik a vége. Lelki törvényeim birtokában, álmaim ismeretében, a szükségszerűségek láncolatát látva sem kerülhettem ki, hogy néha szakadékba essem, bele kellett esnem, és ugyancsak szükségképpen ki kellett a szakadékból kerülnöm. Ki tudtam kerülni . . . Az egész ott kezdődött ötéves koromban a halott fecskével. Azt iparkodtam életben tartani. Azt a világot, a ferenejózsefit, a gyermekkoromét, az apámét, az anyámét, a testvéremét, a pécsváradi es a vajszlói emberekét, a finn emberekét, mindazokét, akiknek a világa az én világommal érintkezett és egy másikba belemosódott.