Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Keszi Imre: Közölnöm kell önnel a következőket

KESZI IMRE: KÖZÖLNÖM KELL ÖNNEL A KÖVETKEZŐKET ÖN, URAM Budapesten született 1910-ben. A józsefvárosi ház erkélye fővárosunk akkori legnagyobb terére nézett, de ön erre egyáltalán nem volt büszke. Ellenben háromesztendős korában átcsúsztatott egy babát az erkély rácsán és sikerült vele kilukasztania egy alant haladó úr gusztusosán rózsaszínű fejebőrét. A rendőr elől ön a szomszédban varrogató három öreg kisasszony Singer-gépének fedele alatt bújt meg, ami jellemző volt az ön akkori méreteire és általában. Aztán rövid látogatást tett a Balaton mellett, iszappal tömött szájjal, fuldokolva húzták ki belőle, később a fűszereskocsi szedte le a bőrt hátáról és karjáról. Ezekután — próbáljon csak emlékezni! — ön átköltözött a budai oldalra, egy zöld rétek és földszintes viskók közt eléggé magányosan álldogáló ötemeletes házba, de ennek nem sokáig örülhetett, mert iskolába került. Itt elkeveredett egy nagy rakás buta kölyökkel, akik mind elevenebbek és ügyesebbek voltak önnél, de akárcsak a nagy térre, ön erre sem volt eléggé büszke. Pedig ez már írói szituáció volt, a javából. Hogy meg ne feledkezzünk a frontra induló menetszázadok gyönyörűen csillogó bombardonjairól, amelyeket egyenesen az ön boldogítására teremtett Isten! Háború volt, forradalom és ellenforradalom, mind az ön gyermekszobájának ablaka alatt, csupa nyüzsgés, szín és zene, csupa boldogító gazdagság, forró és eleven kapcsolat a hiteles, élő élettel, mind melegágya egy eljövendő, de önben már akkor utakat kereső és tévutakon ki-kiszökdöső írói vegetációnak, teljességnek és bőségnek, hogy ott enné a fene. TOVÁBBÁ KÖZÖLNÖM KELL ÖNNEL, HOGY ÖN ZSIDÖ. Ha én nem közölném, úgyis közölné más, valószínűleg lényegesen kevésbé kíméletes formában. Talán már közölte is. Például osztálytársa, Jászay Pál (tízéves), aki hatodmagával meg-