Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Gyárfás Miklós: Relatív életrajz

törvényszerűség jelentkezését látom abban, hogy nem öltek meg és én sem öltem meg senkit. Biztató jel vagyok, úgy érzem, jó érv amellett, hogy az ember hosszú időt eltölthet a földön anélkül, hogy áldozattá vagy tettessé kelljen válnia. 5. Ha szigorú következetességgel gondolkozom, életem minden vonatkozásában szembe kerülök a relativitás tényével. Semmit sem tudtam teljes világossággal látni, csak sejtéseim voltak, mint egy matematikusnak, de a bizonyítási eljárások terén többnyire kudarcot vallottam. Azt hiszem, nagy szükségem volt ezekre a kudarcokra, és a jövőben is szükségem lesz rájuk. Nemcsak azért, mert gazdagítják írói eszközeimet, hanem azért is, mert sohasem okoznak csalódást. A sikerek évek múltán rendszerint kiábrándítanak, látom bennük a szerencsét, a véletlenszerűt, a kudarcok mélyén azonban mindenkor megcsillan valami tehetségem nemesebb anyagából. Tárcáim, novelláim, regényeim és színdarabjaim az utolsó tíz esztendőben ironikus színezetűek, és nem nélkülözik a humort sem. Ha majd ismét erőt vesz rajtam az öregség, mint gyermekkorom korai szakaszában, bizonyára rendszerezni fogom őket. Ma inkább az az aggodalom foglalkoztat, hogy a gúny szelíd lankáiról feljutok-e egyszer a szatíra tiszta magasságába. Onnan szeretnék szétnézni, ahonnan az ember már nem a viszonylagosságokat látja : boldogságát, szerelmét, reményeit, hanem a tiszta és egyszerű valóságot. Ahonnan az emberi élet egész játékterén körül lehet tekinteni, és kitalált szép történetek, álmodott erények nélkül is hihetek abban, hogy reggel ismét felkel a Nap s az emberek bizakodva bújnak ki az éj köntöséből.