Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Garai Gábor: Eszköz és eszmélet

is tudom, hogy első versemet mégsem Ady inspirálta, hanem egy lány, akit szemlátomást reménytelenül szerettem, s a nemes boszszúra a versnél különb eszköz épp nem kínálkozott. Azt is tudom, hogy utána nyomban József Attila hódítása lett úrrá fölöttem — máig is az ő életműve az igazság, a szabatosság és a mesterségbeli tudás csúcsa nekem —, de az sem kétséges, hogy utánozni őt aztán már nem akartam soha. Ady még másolásra csábított, de József Attila kezdettől fogva csak arra, hogy keressem, s bármi áron is találjam meg önmagam. És erre buzdított Juhász Gyula és Babits és Szabó Lőrinc is, és az első külföldi — Rilke —, akihez nyelvtudásom folytán — s véletlenül — eredetiben hozzáfértem. Aztán az ő tanításukat építette tovább a többi, akiket — egyre szélesebb körben — megismertem és fordítottam: Shelley és Majakovszkij, Nezval és Brecht, Puskin, Eluard és Voznyeszenszkij —, szándékosan sorolom fel őket korok és nyelvek ily kusza összevisszaságában! Hatottak rám vajon? Bizonyára hatottak, és hálás is vagyok mindazért, amit tőlük tanultam. De arra már semmiképp sem vállalkoznék, hogy mai verseimből — külön-külön vagy együttvéve — kielemezzem megtermékenyítő hatásukat. Vesződjön ezzel más, ha kedve tartja. Objektíve lehet, hogy rajtam van a kezük nyoma — nem bánom. De szubjektíve, azt biztosan tudom, hogy — kezdeti irodaimári kacérkodásaimat leszámítva — soha másképp nem írtam verset, csak végső kényszerűségből, csak életbevágó szomjúhozásából az igazságnak, s nem gondoltam én olyankor mégoly rangos példákra sem soha. Ezért nem szégyellem, hogy mestereim eszközeit eltanultam — a magam eszmélésére segítettek mindannyian . . . És eszköz és eszmélet aránya érdekel engem akkor is, ha mások verseiről kell ítélnem. A külső, nyelvi, formai eszköz és a benső élmény teljes, szabatos harmóniája — ez, szerintem, a XX. század költészetének legnagyobb és legtisztességesebb mesterségbeli vívmánya, s minthogy e dologban világszerte a mieink tették le a garast csak igazán, ez egyben a szocialista költészet korszerűségének és elsőbbrendűségének garanciája is. Gyűlölök minden szemfényvesztést és szélhámosságot a költészetben, bármilyen tetszetős köntösben lépjen is a színre. A játékot szeretem, mert a játék emberhez méltó és nélkülözhetetlen, s szembeszállnék mindenkivel, aki a játék jogát akarná elvenni tőlünk. De játszani csak rímmel és színekkel, vízzel és homokkal meg effélékkel szabad — szívekkel és szavakkal, bombákkal és emberéletekkel nem! * Életbenmaradás nekem a költészet, és terv és építkezés, és reménység a jövőre. Bízom benne, hogy életben maradhatok, míg csak