Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Füst Milán: Sokat dolgoztam életemben

gét és eleven erejét megőrizzem magamban, ami a következőket jelenti: én első nagyregényemen, A feleségem történetén napi tíz órát dolgoztam hét éven át — ez volt tehát életemnek nagy türelmi próbája is, de nem ezt akarom most hangsúlyozni, hanem, hogy volt úgy, hogy egy fejezetét e regénynek valamelyik éjszaka huszadik feldolgozásában jónak ítéltem. Továbbmehettem tehát, csakhogy mikor elérkezett a lefekvés ideje, reggeli hét órakor, óvatosságból még egyszer elolvastam e huszadszor megmunkált fejezetet. S íme: újra rossznak ítéltem. Erre nyomban nekiláttam a huszonegyedik terv megmunkálásának. De még sok mindent tudnék elmondani e prózával való kalandjaimról, így, hogy el ne felejtsem, az évek folyamán rájöttem ám, hogy azért sem indulhatok el a Tolsztoj nyomában, mert nem tartozom azok közé az írók közé, akik előbb jól megnézik e világot, hogy aztán írjanak róla. Az én lelki formám merőben más. Az én formám olyan, hogy nekem nem szabad jól megismerkednem azzal, amit művészetem tárgyául választok, mert a valóság ismerete megköti fantáziámat, szabad mozgásában gátolja, én tehát csak olyasmiről írhatok, amit nem elég jól ismerek, mert rendkívüli ingere, rendkívüli fantáziás mozgása van bennem annak, ami távol esik tőlem. Egyszóval, ha olyasmit tudok hazudni, amit mások kénytelenek elhinni nekem — ez teszi ki nálam a művészi gyönyörűség javát. Első nagyregényem például egy hajóskapitány életéről szól, márpedig hajóskapitány vagy tengerész én sohase voltam. Mikor végre elkészültem vele, meghívtam magamhoz tengerészkapitányokat, hogy bírálják meg, nincs-e nagy hiba e könyvemben valahol. — Hát ezt maga honnan veszi? — kérdezte tőlem egyike-másika, fejét felvetvén a kéziratból. — Miért? Mert talán hűnek találja, jónak az egyik leírást? — kérdeztem. — Annyira, hogy azt hittem erről, hogy csak én tudom — mondotta a kapitány. — Pedig igazán az ujjamból szoptam az egészet — feleltem neki boldogan. De nem részletezem ezt. Oly sok mindent találtam így ki a levegőből, vagy a semmiből véve értesüléseimet, hogy egy egész kis értekezést megtölthetnék vele. Legyen elég ebből annyi, hogy a francia kritika hűnek és pontosnak találta Párizsról szóló leírásaimat, holott sorsom különös szeszélyeinél fogva, mindmáig se jártam Párizsban, Londonban sem voltam soha, de kelet-indiai szigeteken sem, és egyes utazók mégis nagyon dicsérik a malájokról szóló megemlékezéseimet is.