Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Tamási Áron: A hegyi patakról

területre, ahova, talán helytelenül, egyre jobban száműztem magam. S azonkívül abba a gyanúba is keverhetnek, hogy más írók földjét szántom el, akik ezt a szájbarágó műfajt több haszonnal és sikeresebben űzik. De hát mondtam: üldögélünk a hegyi patak mellett, s olyan dolgokról beszélünk, amelyek a patak változatos beszédének a megértéséhez segítségül szolgálnak. Mit mond tehát az én hegyi patakom? Térjünk hát a szülőföldre; s hadd mondjam el, hogy volt egy Ebesfalva nevű helység, mely Udvarhely megye határához közel feküdt. Abban a ködbeveszett megyében fekszik az én szülőföldem, melynek Kállay Tamás volt a képviselője. Ügynevezett baloldali képviselője. Bizonyára csak szerep volt nála is az a baloldaliság, a nép kedvét keresve. De az már szívvel-lélekkel valóság volt, hogy jötte előtt szorgalmasan festettük pirosra a lúdtollakat, a kalapok mellé. Majd aztán, amikor jött, ráztuk a pirostollas gyermek-kalapjainkat, s nagy rivalgással éljeneztük Kállay Tamást. Ezzel az éljenzéssel aztán be is fejeztem az úgynevezett közéleti rivalgást, mert hosszú életem során a sors ilyen élményektől megfosztott. De hát nem azért mentünk az előbb Ebesfalvára, hogy a lúdtollakat fessük, hanem a születés szeszélye és az életút furcsasága miatt. Volt ugyanis Ebesfalván egy olyan-amilyen udvarház, melynek a gazdája, bizonyos Apafi Mihály, török fogságban volt. A felesége, hűségből és illendőségből is, hordozta a mártírkoszorút, s a koszorú alól leste Törökhon felől a híreket. Meg is érkezett Apafi Mihály, de jóformán meg sem ülhetett otthon, már a törökök az erdélyi fejedelemséget a nyakába akasztották. Hát ennyi erővel, ha akkor élek, én is lehettem volna erdélyi fejedelem; annál is inkább, mert a családfám, azon a tájon, már virágzott abban az időben. Csakhogy a létezés szeszélye úgy játszott, hogy háromszázhatvan évvel későbben szülessem meg. A családom fészke mindig Udvarhely megyében volt; és mindig a föld volt, mely ottan inkább kedves és változatos, mint termékeny. Keleten és északon hegyek és nagy erdőségek őrködnek a falu fölött, s idők óta, éjjel és nappal, keresztelőt is tart a falu, mert a hegyi erdőségek közül oda fut be elsőnek az a patak-folyó, melyet Fejér-Nyikó névre kereszteltek. De ez a név is, mint maga a születés, csak amolyan szeszély, mert gyermekkorom idején, amikor a pisztrángok között lubickoltam benne, sohasem vettem észre, hogy fehér akart volna lenni. Ellenben a család életében volt annyi fehér, amennyi a tarkabarkában szokott lenni. Szokás volt ugyanis a családban, hogy egy-egy fiat a föld fészkéről mindig kiröppintsen, hogy azok a tágasabb világban a tudomány szárnyára kapja-