Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Takáts Gyula: A gyalogjárók sorsa érdekelt mindenkor

a létezés a legértelmesebb, és a legérdekesebb szépség lesz. Ha pedig ebből az érzésből valóban költészet születhet munkámmal, akkor azt a sok kínt és küzdelmet, amely alkotómunkámat kíséri, kell hogy véső soron derű ragyogja be . .. Amit mondtam, abból talán világosan következik, hogy a mai élet éppúgy érdekel, mint az eltűnt, vagy a most alakuló, vagy a még fel sem fedezett világ. Engem a tárgyi és szellemi valóságtól inspirált, racionális hajlamú, de ugyanakkor érzés- és látomásbő, nem is mai, de már a holnapi lírai világkép építésének lehetősége izgat. . . Hogy milyen eredménnyel, azt nem óhaj és vágy, de mű döntheti csak el. . . 3. Ami pedig a közösséget, a költő és költészet emberiség iránti hivatását illeti, azt hiszem írásaimról, akik ismerik, tudják, hogy az egyszerű emberek, és a gyalogjárók sorsa érdekelt mindenkor, nemcsak megyém, de országos vonatkozásban is. Mindig köztük éltem. Életemben többet kopott a lábam a gyalogutakon, a sikált padlókon, mint az aszfalton, parketten. S ebből nem akarok, s nem is akartam soha érdemet kovácsolni. Ez így volt, és így van jól. Ez vitt 1945 előtt a földreform reményeivel, mint a Márciusi Front tagját Finnországba, és 1945 után is mint néprajzzal is sokat foglalkozó kutatót gyalog és hátizsákkal a nép közé. („így mentem én télben, nyárban — mindig magam útján járva. Duda, ha szólt kijjebb álltam, — megfürödtem benzingázban. — Nem siettem s mindent láttam — nyitott szemmel az országban. — Ekképp, mert ha másképp tettem, — jég volt már a szívességben, — s mint a grófot, úgy fogadtak, — hallgattak és bólogattak, — De akikhez én így léptem, — szívük enyém lett egészen ... — őszinte szó és igazság — tollad, ha tintába mártják, — verseden a papírhártyán, — átsüt a maradó — márvány .. .'") Hogy nem mindent mondhattam el, amit hallottam éi> láttam, sokszor, de nem mindig rajtam múlott. De ennek az elmondandó lehetőségének horizontja mindig jobban tágul... 4. Életem során, mint költő előtt, nem a költők voltak az eszményképeim, hanem legtöbbször a választott ideális esetekben azok az emberi közösségek és eszmék, amelyek őket szülték és a közössé-