Illés Ilona szerk.: Mikes Lajos levelesládájából (Irodalmi Múzeum 2. Budapest, 1968)

Levelek

Ép úgy nem értem azt sem, hogy miért hízok úgy az elkövetkezendő években, amik ajándékául az előbb említett jelenséget várom. Eddigi olvasmányaim közül talán három volt olyan, aminél jobbnak a megírására nem éreztem készséget: Eomeros: Odysseia, Tennyson: Lótusz evők és ezzel kellett volna kezdeni: a Biblia. így írás közben mindig elfárad az emberből áradó őszinteség és szinte szégyenli az ember a tisztán közölt érzéseket. Most azonban nem törődöm ezzel. Én szeretem önt, ahogy az apámat szerethetnémI Nehéz ezt papíron is leírni s szinte lehetetlen szemtől szembe megmondani, anélkül, hogy ne piruljon el az ember bévul és ne gondoljon arra, hogy most dr. Mikes Lajos szerkesztő úr, költő, filozófus, műfordító, ember és szatirikus elkacagja magát. Nagyon, nagyon kérem, hogy higyjen nekem, hogy nem érdekből írom, hogy olyan hideg az élet körülöttem (ugy látom utálnak mindenütt) és annyira nincs senkim, hogy közel állok a síráshoz gyakran. Erről az érzésemről órák hosszat tudnék írni. de nem merek bármennyire is őszinte vagyok önnel szemben. Valószínűleg szégyenlem a létezésemet. Csak tanulni akartam és írni is nagyon ritkán, de azt is csak a magam számára. Azonban itt kudarc ért, és most elhatároztam, hogyha ezeknek, a magamnak megírt írásaimnak nem is volna meg a világ számára az értéke," mégis csak önhöz fordulok velük. {Ezek talán olyanok, amik mégis az Emberek kezébe valók. A többiek bizonyosan nem!) Mert borzasztó állapotba hoz ez a pénztelenség s ez a folytonos menekülés azok elől, akinek tartozom. Ezt magyarázni nékem önnek fölösleges. (A kérelmem ott van az elején, mert szerettem volna nem erről írni, de annyira benne van az idegeimben.) Higyje el, hogy ön volt az, aki megmentett attól a rémes, akkori helyzetemtől, amikor lebukva, hontalan, első szerelemmel a bensőmben kínlódtam. Az első megkeresett pénz, az első megjelenés! És más is. Az hogy láttam önön azt, hogy bár klmosolycg az emberek felé (akiket én Ismerek, még azt sem érdemlik meg), de