W. Somogyi Ágnes szerk.: Babits Mihály. „…Külön tér…külön idő…”. Babits Mihály fényképei (Fotótéka, Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Intézet, Budapest, 1983)

Keresztúry Dezső: Előszó

rajta legyen a képen. Legnagyobb részük azonban eredeti felvétel. Főszereplőjük általában Babits: egyedül, munka közben, társaságban, családja körében, a Szent Márk téren, valamüyen ünnepélyes alkalommal vagy az esztergomi uszodában. Ez különösen értékessé teszi a gyűjteményt. A képeken a költő egész pályaképét, testi megjelenésének, környezetének, baráti körének változásait, arcának, szellemi tükörképének gazdagodását, elmélyülését, tragikus pusztulását nyomon lehet követni. A fotók tehát igen fontos személyi és kortörténeti pülanatokat örökítettek meg. De sok minden mást is. Egyetlen dolgot hadd említsek meg itt. Babits büszke volt rá, hogy az övé Arany Jánosnak egy olyan fényképe, amelyből csak egyetlen példány maradt meg: a kép magyaros ruhában, ülve, térdén kalappal, kezében bottal ábrázolja a költőt. (A képet lásd az ikonográfia 211. sz. tételében leírt felvételen, a lakás falán.) Ugyanakkor készült, amikor a Juliska eljegyzése alkalmával felvett családi társaskép. Babits úgy tudta, Arany László vonta ki a forgalomból, és semmisítette meg, mert Aranyt, a parasztot ábrázolta. Ez lehet is, meg nem is: a társaskép még Arany László életében megjelent a Vasárnapi Újságban. Bizonyos azonban, hogy a magányosan üldögélő költő képe elveszett, s a társasfotót magyarázó szöveg 1882-ben „nemzetes úr"-ként jellemzi Aranyt. Babits a képet díványa fölé akasztotta, majd az ostrom idején elégett a Baumgarten-könyvtárral, ahova a költő könyveivel együtt került. Megmaradt azonban egy felvétel, amelyen Babits heveró'jére támaszkodva, kezében táblabíró őseire emlékeztető pipájával látható, s fölötte a falon az eltűnt Arany-fénykép, az Arany-ikonográfiának fontos dokumentuma. Úgy emlékszem, a fölvételekből Török Sophie annak az életrajznak ülusztrációit akarta összeválogatni, amelynek megírására haláláig készült. Egyre jobban elhatalmasodott azonban rajta betegsége, s az életrajz néhány vázlatos följegyzés után abbamaradt. Az emlékanyag elrendezésében nem tűrt segítséget, az pedig, amit ő rendbehozott, egyre áttekinthetetlenebb lett. Amikor az Attila utcából kisebb lakásba költözött, ott a gyűjtemény elhelyezésére minden talpalatnyi zugot föl kellett használnia, s a fénykép- és negatívgyűjteménynek csak a fürdőszoba egyik ajtaja fölött elhelyezett polcon jutott hely. Amikor a teljes züllés veszélyébe került kéziratokat, levelezést s fontos könyveket bevittem az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába, csak feleségem emlékezetének és figyelmeztetésének volt köszönhető, hogy a képek nem maradtak ott kényszerű rejtekhelyükön. Közben sok minden napvilágra került közülük, s most W. Somogyi Ágnes kitartó feltáró és kutatómunkája nyomán megjelenhet a hagyaték Babitsfotóinak (tehát nem csupán a Török Sophie által készítetteknek) ikonográfiá-